Kitüntetések, elismerések a Katasztrófavédelemnél és a Tűzoltóságnál
A Himnusz dallamát követően a meghívottak Orbán Zsuzsanna tű. hadnagy ünnepi beszédét hallgathatták meg. A hadnagy beszédében történelmi betekintést engedett a forradalom és szabadságharc eseményeibe és kiemelte, hogy 1956 egy bizonyosság a ma élőknek arra, hogy a szabadságért minden nap meg kell harcolni ma és holnap egyaránt.
A forradalmat akkor leverték, de 56 szelleme tovább élt, továbbvezetve a nemzetet a szabadság és a rendszerváltás útján egészen napjainkig.
Beszéde végén hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a mai rohanó világunkban igenis meg kell állni és emlékezni a múltra és ünnepelni. Ünnepelni, mert Nemzetünk nagy pillanatai azért váltak ünneppé, azért váltak hitelessé, mert lényegük mélyén a közösség állt, s az emberek tekintetüket az igazság felé fordították. Az ünnepség két énekszámmal és egy szavalattal folytatódott, a Kiskun Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magánének és dráma szakos tanulóinak előadásában. Csányi Dóra a „Ha én rózsa volnék” című éneket, és Dorogi Zsuzsanna a „Honfoglalás” című dalt adta elő. Rácz János Dominik, a „Hősök voltak” című verset szavalta el.
A műsorszámokat követően elismerések átadására került sor. Munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója soron kívül előléptette tűzoltó alezredessé Gyapjas János tű. őrnagyot, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét, tűzoltó főhadnaggyá Dr. Kerekes Borbála tű. hadnagyot, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetőjét.
2014. október 7-én Páhi községben kigyulladt egy lakóház. A kiérkező egység a felderítés után oltani kezdte a tüzet, a beavatkozás során egy propánbutángáz-palackot is hűteni kellett. A megfelelő hűtés után két tűzoltó önként vállalta, hogy kihozza a palackot és biztonságos helyen hűtik őket tovább, megelőzve ezzel, hogy azok felrobbanjanak. Cselekedetéért Hősies Helytállásért Elismerést vehetett át a főigazgatótól: Hatházi László tű. főtörzsőrmester és Pivarcsi István tű. törzsőrmester, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltói.
Munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként főigazgatói ajándéktárgyat vehetett át: Simon Béláné közalkalmazott asszony, a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottja.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a II. Országos Tűzmegelőzési és Szakmai Vetélkedőn elért I. helyezésért igazgatói tárgyjutalomban részesítette: Molnár Antal Róbert tű. alezredest, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályvezetőjét, Dékány Balázs tű. főhadnagyot, a megyei hatósági osztály kiemelt főreferensét, Schmidt Károly tű. alezredest, a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályvezetőjét.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő munkája elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó törzszászlóssá Kaszap Ferenc tű. zászlóst, a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét; tűzoltó főtörzsőrmesterré Bakai Gyula tű. törzsőrmestert, a Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Bóna Tamás tű. törzsőrmestert, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokát; Patyi Sándor tű. törzsőrmestert, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Szmutka István Gusztáv tű. törzsőrmestert, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Varga Szabolcs tű. törzsőrmestert, a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; tűzoltó törzsőrmesterré Bagi Ferenc Márton tű. őrmestert, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Bertity Patrik tű. őrmestert, a Bajai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Borbás Roland tű. őrmestert, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Kristó Sándor tű. őrmestert, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Magyar Dávid tű. őrmestert, Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Pakai Szabolcs tű. őrmestert, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Túri Péter tű. őrmestert, a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját; Varga Mihály tű. őrmestert, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.
Idézet: Babits Mihály