Helyi hírek 2021. október 11. 21:00

Parkolók létesülhetnek a Csongrádi úton is

Képgaléria
Parkolók létesülhetnek a Csongrádi úton is
Lakossági fórumot tartott Balla László alpolgármester, az 5. választókörzet önkormányzati képviselője október 11-én. A fórumon részt vett Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László városüzemeltetési osztályvezető.

Balla László a fórum kezdetén összefoglalta az elmúlt évek fejlesztéseit, megvalósult terveit a körzetben. Ilyen a Móra utcai Óvoda, a Jókai utcai parkoló, vagyis a Kőfaragók-tere és a 2020. augusztus 20-án átadott Zöld város projekttel megvalósult – most már díjnyertes – újraálmodott belváros. A megjelenteket tájékoztatta a jövőbeni tervekről is: a Csongrádi út javítása, a Piactér melletti Oskola és Pázmány utca felújítása, az említett helyeken parkolók kialakítása.

Véleménye szerint a legkorábban megvalósuló projekt lehet egy sikeres pályázat után a Csongrádi út felújítása. Új aszfaltburkolatot kap majd, illetve 78-80 férőhelyes parkolók kialakítását is tervezik az utcába. Az érintett területen a csapadékvíz-elvezetés is megoldást kíván, ez is része lesz a munkálatoknak. A megvalósult felújítás részben megoldhatja a vásárok idején jelentkező parkolási gondokat a területen.

Kiemelte, hogy a piac egy város életében nagyon fontos pont. Ezért elengedhetetlen, hogy az Oskola utca és Pázmány utcai részt tehermentesítsék a fokozott forgalomtól piacnapokon. Ezt hivatott megoldani, a két utca közötti parkolók létesítése, amelyen keresztül a főútra visszajutás is egyszerűsödik majd. Az utca csapadékvíz-elvezetése itt is része lesz a munkálatoknak.

Csányi József polgármester beszédében emlékezette a megjelenteket az elmúlt két év nehézségeire és elmondta, hogy az önkormányzat is nehéz időszakon van túl. Biztosított mindenkit, hogy jelenleg számos projekt van a tervezőasztalon és nemcsak az 5-ös körzet, hanem a többi városrész fejlesztésén is folyamatosan dolgoznak. Megosztotta a megjelentekkel a következő évek terveit, amelyben többek között helyet kap majd önkormányzati bölcsődék és óvodák felújítása, a Molnártelepi út teljes körű felújítása is. Ezen kívül turisztikai fejlesztések is várhatóak: Fürdőszálló rekonstrukció, strandfelújítás, valamint a mezőgazdasági áruház és Városföld között megvalósulhat egy kerékpárút is. Beszélt a városháza épületén szükségessé vált felújításokról is, amelyekhez szintén állami segítség szükséges.

A nagy létszámban megjelent érdeklődők kérései között szerepelt többek között a közvilágítás hiányosságainak pótlása, illegális szemétlerakatok felszámolása, illetve a körzetbe tartozó utak, járdák felújításának szükségességét is jelezték néhány helyen a lakók. A fórumon felvetett problémákat megvitatták, azok rövid időn belüli megoldására tettek ígéretet.

Z. A. 

Fotó: Fantoly Márton
   

Kövessen minket a Facebookon is!