Helyi hírek 2021. október 15. 14:00

Élénk érdeklődés kísérte Szabó József lakossági fórumát

Képgaléria
Élénk érdeklődés kísérte Szabó József lakossági fórumát
Élénk érdeklődés kísérte Szabó József, a 6. számú választókörzet önkormányzati képviselőjének lakossági fórumát október 14-én, csütörtökön. A Bankfalui óvodában megtartott eseményen jelen volt Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László városüzemeltetési osztályvezető.

Csányi József polgármester ismertette az közelmúlt fejlesztéseit, amelyeket – mint mondta – a pandémia nagymértékben hátráltatott. Kiemelte a körzetet érintő fejlesztések közül a Béla Király utca teljes mértékben, és a Templomhalom utca részlegesen megújult szilárd burkolatát, majd ismertette a Vasas-pálya projekt jelenlegi állását. Elmondta, hogy erre az elhúzódó, sokadszor módosított beruházásra sajnos nem érkezett még meg a támogatói döntés. A várost érintő útfelújításokról is tájékoztatta a megjelenteket a polgármester, és részletezte a Nádasdy utca, Mártírok útja, Csongrádi utca, Deák Ferenc utca, valamint a Korona utca tervezett változásait. Megerősítette azt a korábban tett ígéretet is, hogy 2024-ig minden belterületi utca szilárd burkolatot fog kapni.

Szabó József képviselő összegezte a körzet fejlesztéseit, felvázolta a jövőbeni terveket, amelyeket a lakossági kérések, igények figyelembevételével fogalmazott meg. Hangsúlyozta, hogy a Bankfalut is számos ponton érinteni fogja a belterületi utcák szilárd burkolatúvá tétele, és számos, nem szilárdburkolatú szakasz építési tervei már a következő hetekben elkészülnek. A közvilágítási lámpatestek kihelyezésében ugyancsak élenjár a városrész. A körzet képviselőjének elmondása szerint itt lesz a legtöbb új közvilágítási lámpatest felszerelve a következő időszakban.

A megjelentek kérései, észrevételei között elsődlegesen és visszatérően szerepelt a körzet útjainak állapota, kiemelt figyelemmel a Gólya utca problémájára, ahol a lakók elmondása szerint már szinte lehetetlenné vált a közlekedés az aszfalt hiánya miatt.

A Templomhalom mellett éjjel hangoskodó fiatalok kapcsán is szót emeltek a lakók, itt gyakoriak a rongálások, szemetelések. Elmondták, hogy több esetben is riasztották a rendőrséget, de úgy tűnik a problémát eddig nem sikerült megoldaniuk. A polgármester és a körzet képviselője a felvetett probléma kapcsán beszámoltak arról, hogy a területen hamarosan két köztéri kamera lesz kihelyezve, az erre vonatkozó szerződés már alá van írva. Az eddigi tapasztalatok szerint okkal várható, hogy ezzel megoldódik a helyzet.

Szóba került a gyorshajtó autósok problémája is, akik főleg a Kiskun utca és a Béla Király utca környékén okoznak sok bosszúságot. A városvezetés ennek a problémának a megoldását is előkészítette már, ugyanis – hangzott el – kísérleti jelleggel forgalomlassító szigeteket létesítenek az érintett útszakaszokon, a városban először. Amennyiben a kezdeményezés beváltja a hozzá fűzött reményeket, úgy más városrészekben is alkalmazni fogják a forgalomlassítás e módját.

Mindemellett a teherautó-forgalom megoldásában is kérték a lakók a városvezetés segítségét. A jelenlévők felvetették továbbá az élelmiszerboltok hiányából, a fanyesések szükségességéből adódó problémákat, és kérték a közterületi világítás javítását, világítótestek pótlását, és a zöldhulladék-szállítás megoldását is a városvezetéstől. A képviselő és megjelent vendégei a kéréseket, javaslatokat meghallgatták, azokat megvitatták a megjelentekkel és ígéretük szerint az orvosolható problémákra rövid időn belül megoldást keresnek.

Z. A. 
 
Fotó: Fantoly Márton
     

Kövessen minket a Facebookon is!