Kultúra 2021. október 18. 12:00

Nem volt mintagyerek, de jeles professzorrá vált

Képgaléria
Nem volt mintagyerek, de jeles professzorrá vált
A Félegyházáról indultak sorozat legutóbbi könyvtári rendezvényén dr. Tarjányi József vendége prof. dr. Fazekas Tamás belgyógyász, kardiológus, az SZTE ÁOK címzetes egyetemi tanára volt. A beszélgetés során a hallgatóság megismerte a professzor félegyházi indulását, gyerekkori élményeit, és természetesen orvosi munkásságát, tudományos eredményeit is.

Félegyházi élményeiről így fogalmazott a vendég:

– Életem legszebb élményei kötődnek ide. Gyermekkorom, diákéveim csodálatosak voltak. Minden évben többször ellátogatunk Félegyházára, hiszen szüleim és több családtagom is itt nyugszik a temetőben. Virágot viszünk a sírokhoz, leülünk és az elmúlt évekre emlékezünk.

– Biztos vagyok benne, hogy félegyházi gyerekéveit számos csínytevés tarkította.

– Nem voltam mintagyerek. A gimit azért kellett máshol folytatnom, mert tiszteletlenül viselkedtem egy tanárnővel. Szegeden érettségiztem és 17 éves korom óta ott is élek. Az érettségit a Ságváriban tettem le, és ott jártam egyetemre is.

Dr. Fazekas Tamás 1950. május 4-én született Kiskunfélegyházán. Édesapja, dr. Fazekas Lajos a kiskunfélegyházi városi kórház belgyógyászati osztályának vezető főorvosa,1957-től haláláig igazgatója, édesanyja, Gödry Klára a kiskunfélegyházi kórház laboratóriumi asszisztense volt. Kezdő orvosként rövid ideig maga is dolgozott a kiskunfélegyházi városi kórház belgyógyászati osztályán, majd 1975. május 1-jén a SZOTE Belgyógyászati Klinikájára került. Munkássága elsősorban a kardiovaszkuláris betegségek és a szívritmuszavarok diagnosztikájára és gyógykezelésére terjed ki. Tizenegy könyve jelent meg, több nemzetközi tudományos társaság aktív tagja.
   

Kövessen minket a Facebookon is!