Sport 2021. október 18. 13:00

Nyolcgólos mérkőzésen nyert az FTSI U-19-es labdarúgócsapata

Nyolcgólos mérkőzésen nyert az FTSI U-19-es labdarúgócsapata
A sportiskolások az első helyről, a vendégek a negyedik pozícióból várták a bajnoki összecsapást. Korábbi években is mindig gólgazdag mérkőzéseket játszottak a felek, így volt ez a hétvégi találkozón is. A félegyházi csapat az első játékrészben megnyugtató előnyt szerzett, amit a második félidőben még növelni tudtak.

Borítókép: archív – G. Z. 

U-19 ÉSZAK 7. forduló, október 17., vasárnap, Honvéd Sporttelep

KISKUNFÉLEGYHÁZA
LAJOSMIZSEI VLC 6 - 2 (3-1)

Vezette: Petyarity József (Fekete Bálint)

FTSI U-19: Sziládi Patrik  Német Zoltán, Tóth László, Görög Nándor, Kovács László, Móczár Zalán (Besze László,46.), Szalai Ádám (Páll Péter,62.), Polgár Sándor, Varga Richárd (Tóth Benedek, 48.), Szakter Máté, Sztvorecz Bence (Sztvorecz Dániel, 56.).

Gól: Móczár Zalán (12.), Szalai Ádám (14.), Szakter Máté (24., 57.), Besze László (78.), Görög Nándor (90.) illetve Lovászi Ádám (19.), Baranyi Ferenc (85.)

 Végig irányítottuk a mérkőzést, a játékosok igyekeztek megvalósítani mindent, amit megbeszéltünk. Koncentráltan és szervezetten játszottunk, a hat rúgott gól ellenére több helyzetet is kialakítottunk, de a befejezéseknél pontatlanok voltunk. Mindenki maximálisan odatette magát a siker érdekében. Magabiztos győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak – értékelt a mérkőzés után Balog Huba utánpótlás-vezetőedző.

Varga Ferenc
    

Kövessen minket a Facebookon is!