Helyi hírek 2021. október 23. 08:00

Épületavató hangversenyt tartottak a zeneiskolában

Képgaléria
Épületavató hangversenyt tartottak a zeneiskolában
Épületavató hangversenyt tartottak október 22-én, a teljesen megújult zeneiskolában, a Kiskunfélegyházai Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. Az akusztikailag is tökéletesített koncertteremben az első nagyszabású hangversenyre került most sor, ami páratlan élményt nyújtott a résztvevőknek.

Kis-Fekete Vilmos tagintézmény-vezető köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy ez az iskola a városé, ez az iskola mindenkié. Mindenkié, aki szereti a zenét, aki szeret koncertekre járni. Elmondta, hogy az avató koncertet sok-sok próba és munka előzte meg, aminek az eredménye az a színes műsor, amit a zeneiskola tanárai állítottak össze az érdeklődőknek. Minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, majd hozzátette, bízik benne, hogy a jövőben sok olyan koncertjük lesz majd, amikor kicsinek bizonyul a koncertterem az érdeklődők száma miatt.

Az egyórás műsor igazi különleges élmény volt a közönségnek, amit a terem akusztikája és légköre még magasabb szintre emelt. A számos hangszert felvonultató koncert egyértelmű csúcspontja az utolsó szám volt, Saint-Saëns: Haláltánc című darabja, amit Sejben Ilona és Kasza Zsuzsanna bámulatos zongorajátéka tett felejthetetlenné.

– Méltó avatása a teremnek, méltó avatása az iskolának és méltó avatása a hangszereknek – mondta el Kis-Fekete Vilmos tagintézmény-vezető a záró darabról.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
       

Kövessen minket a Facebookon is!