Sport 2014. október 27. 19:00

Sikeres versenyt rendeztek a Koppányok

Képgaléria
Sikeres versenyt rendeztek a Koppányok
A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület 27. versenysorozatának döntő íjászversenyét rendezték meg október 26-án Kiskunfélegyházán. A megmérettetésen 21 cél várt a résztvevőkre, amiket a szervezők a Hősök Parkjában, a Fürdőszálló és a strand területén helyeztek el. A jelenlévők pusztai, longbow és vadászreflex kategóriában mutathatták meg tudásukat. A rendezvény fél tízkor a Hősök Parkjában közös megemlékezéssel kezdődött. Dinnyés Gyula szervezésében a jelenlévők az 1956-os forradalom, valamint az I. világháború és a II. világháború eseményeit idézték fel.

A 21 cél leküzdése 3D, 2D egyéni célok vegyesen voltak elhelyezve. A több mint száz íjászt ragyogó őszi idő fogadta.

A megnyitó a Hősök Parkjában a háborús emlékműnél kezdődött ezzel is tisztelegve a szabadságért meghalt hősök előtt. Elsőnek Kiss Ákos énekelte a Gyertek fiúk első világháborús katonadalt, csellón Benséné Kis Szilvia, tárogatón Szunyi Sándor kísérte. Mindketten Koppány tagok.

A közönségnek is meglepő módon a köztük elhelyezkedő Koppány tagok Csányi József, Szeibert Imre, Kiss János, Boldog Bence, és Szólya Imre szavalták el Jobbágy Károly, A rádió mellett című versét.

Ezt követően Kapus Krisztián önkormányzati képviselő beszédében megemlékezett a 100 éve kitört első, a 75 éve kitör második világháborúra. Kiemelte az 56-os októberi eseményeket, annak szabadságvágyát.

 

Eredmények:

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 0-10, Nők:

1. 51 LAJDI ZSELYKE Kis kun Kánság 362 pont 57%

2. 72 TOKODI ALÍZ ANNA KIS KUN KÁNSÁG 259 pont 41%

3. 55 FÖLDI FELICIA SZENT LÁSZLÓ ÍE 205 pont 32%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 0-10, Férfiak:

1. 1 BUSA ROLAND TISZA MENTI SZABAD ÍJÁSZOK 334 pont 53%

2. 67 TÓTH DÁNIEL ISTVÁN KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 206 pont 32%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 10-14, Nők:

1. 66 BARTA NIKOLETT ALISCA NYILAI ÍE 372 pont 59%

2. 65 BARTA VIKTÓRIA ALISCA NYILAI ÍE 321 pont 50%

3. 58 TELEKI BLANKA SZENT LÁSZLÓ ÍE 273 pont 43%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 10-14, Férfiak:

1. 14 SZITÁS LÁSZLÓ IFJABB SÁRRÉTUDVARI SZITTYÁK 416 pont 66%

2. 104 HORVÁTH BENCE MINDSZENTI ÍJÁSZOK 400 pont 63%

3. 2 BUSA DOMINIK TISZA MENTI SZABAD ÍJÁSZOK 397 pont 63%

4. 85 KISJUHÁSZ RICHÁRD JÁSZ-KUN HE 354 pont 56%

5. 105 Kun Bálint Jász-Kun HE 299 pont 47%

6. 116 VIRÁG ISTVÁN IFJ 274 pont 43%

7. 11 KOCSIS SZABOLCS ATILLA VÉREI TÖRTELI ÍJÁSZOK 243 pont 38%

8. 113 PEKKER IMRE ÖRÉNYI SZABAD 182 pont 28%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 14-18, Nők:

1. 33 SZEIBERT NÓRA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 263 pont 41%

2. 48 GAVULA RECTE MIKULA FANNI HISZE 246 pont 39%

3. 110 SZABÓ RÉKA ARANYHEGY 178 pont 28%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 14-18, Férfiak:

1. 10 TÖRÖK BENCE ATILLA VÉREI TÖRTELI ÍJÁSZOK 359 pont 56%

2. 95 NÉMETH LÁSZLÓ TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 343 pont 54%

3. 56 PAP DOMINIK SZENT LÁSZLÓ ÍE 282 pont 44%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 18-25, Nők:

1. 19 KESERŰ SZILVIA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 285 pont 45%

2. 94 BÁNYAI LILI TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 230 pont 36%

3. 41 MAGYAR ZSANETT KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 215 pont 34%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 18-25, Férfiak:

1. 35 DROZDIK KÁROLY IFJ. KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 350 pont 55%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 25-50, Nők:

1. 63 HORVÁTHNÉ BARINKAI ZSUZSANNA ALISCA NYILAI ÍE 308 pont 48%

2. 52 LAJDI-ILLÉS GENOVÉVA KIS KUN KÁNSÁG 292 pont 46%

3. 119 KONDORNÉ TÍMÁR ERZSÉBET 273 pont 43%

4. 79 KISS NÓRA 251 pont 39%

5. 27 NEMES NAGY ÁGNES TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 237 pont 37%

6. 28 DONGÓ ANITA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 219 pont 34%

7. 26 KURUCZ ORSOLYA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 209 pont 33%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 25-50, Férfiak:

1. 37 TÓTH ISTVÁN SZEGEDI SZITTYÁK 410 pont 65%

2. 122 BOTYÁNSZKI ZSOLT HÓDMEZEI ŐRZŐK 397 pont 63%

3. 3 BUSA SÁNDOR TISZA MENTI SZABAD ÍJÁSZOK 395 pont 62%

4. 29 PAPP ZOLTÁN TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 385 pont 61%

5. 23 SZÓLYA IMRE TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 384 pont 60%

6. 20 CSÁNYI JÓZSEF TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 383 pont 60%

7. 64 HORVÁTH TAMÁS ALISCA NYILAI ÍE 376 pont 59%

8. 13 SZITÁS LÁSZLÓ SÁRRÉTUDVARI SZITTYÁK 373 pont 59%

9. 106 VAS TIBOR SZABAD ÍJÁSZ 372 pont 59%

10. 81 HEGEDŰS KÁROLY JÁSZ-KUN HE 362 pont 57%

11. 78 JANECSKA JÁNOS 360 pont 57%

12. 4 BŐSZÉNY ISTVÁN TISZA MENTI SZABAD ÍJÁSZOK 344 pont 54%

13. 22 TÓTH MIHÁLY KOPPÁNY TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 339 pont 53%

14. 18 KISS JÁNOS TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 336 pont 53%

15. 31 NYÁRI ISTVÁN UTC 336 pont 53%

16. 32 SZEIBERT IMRE TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 336 pont 53%

17. 12 KOCSIS CSABA ATILLA VÉREI TÖRTELI ÍJÁSZOK 332 pont 52%

18. 47 GAVULA RECTE MIKULA VIKTOR HISZE 331 pont 52%

19. 97 CSIZMÁR CSABA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 331 pont 52%

20. 17 BOLDOG BENCE TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 329 pont 52%

21. 40 BAKRÓ ISTVÁN KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 327 pont 51%

22. 82 STIX DÁVID JÁSZ-KUN HE 320 pont 50%

23. 24 BENSE LÁSZLÓ TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 319 pont 50%

24. 45 HAJDÚ ISTVÁN HISZE 312 pont 49%

25. 34 DROZDIK KÁROLY KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 310 pont 49%

26. 59 ZSURÁFFY GYÖRGY SZENT LÁSZLÓ ÍE 289 pont 45%

27. 21 KIS CSABA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 285 pont 45%

28. 86 KISJUHÁSZ GÁBOR JÁSZ-KUN HE 284 pont 45%

29. 53 LAJDI RÓBERT KISKUNKÁNSÁG 284 pont 45%

30. 87 KOVÁCS GÁBOR HÓDMEZEI ŐRZŐK 278 pont 44%

31. 25 KURUCZ ZOLTÁN TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 274 pont 43%

32. 57 TELEKI STEFAN SZENT LÁSZLÓ ÍE 273 pont 43%

33. 109 SZABÓ ANDRÁS ARANYHEGY ÍJÁSZ 271 pont 43%

34. 6 GULYÁS JÁNOS TISZA MENTI SZABAD ÍJÁSZOK 259 pont 41%

35. 71 TOKODI LÁSZLÓ KIS KUN KÁNSÁG 241 pont 38%

36. 43 CSONTOS ISTVÁN ARANYHEGY ÍJÁSZOK 234 pont 37%

37. 68 SZALINKA NORBERT KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 234 pont 37%

38. 54 KAMARÁS SZILÁRD SZENT LÁSZLÓ ÍE 222 pont 35%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 50-60, Nők:

1. 75 ARADI ÁGNES KECSKEMÉTI ÍE 260 pont 41%

2. 74 MARKÓNÉ BABJÁK ANDREA KECSKEMÉTI ÍE 243 pont 38%

3. 102 MELEG ÉVA SZABAD ÍJÁSZ 224 pont 35%

4. 60 TAMÁS MÁRIA SZENT LÁSZLÓ ÍE 147 pont 23%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 50-60, Férfiak:

1. 16 LUKÁCS MÁRTON SÁRRÉTUDVARI 441 pont 70%

2. 101 ÁRVA DÉNES HISZE 391 pont 62%

3. 15 BORUZS KÁROLY SÁRRÉTUDVARI SZITTYÁK 380 pont 60%

4. 98 DINNYÉS GYULA TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 365 pont 57%

5. 36 MELTER LÁSZLÓ SZEGEDI SZITTYÁK 314 pont 49%

6. 120 KONDOR ISTVÁN 273 pont 43%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 60-90, Nők:

1. 9 VÖRÖS ISTVÁNNÉ BOZAI ERZSÉBET TÁRNOKI ÍJÁSZOK SE 230 pont 36%

 

Íjtípus: Modern pusztai, Korosztály: 60-90, Férfiak:

1. 30 MELLIS MIHÁLY OROSHÁZI ÍE 439 pont 69%

2. 39 ÖRDÖGH CSABA SZEGEDI SZITTYÁK 408 pont 64%

3. 8 VÖRÖS ISTVÁN TÁRNOKI ÍJÁSZOK SE 366 pont 58%

4. 69 FEKETE ANDRÁS KISKUNFÉLEGYHÁZI ÍE 356 pont 56%

5. 80 GURIN LÁSZLÓ 313 pont 49%

6. 107 SZUNYI SÁNDOR TURUL KOPPÁNY ÍJÁSZAI HE 289 pont 45%

 

Íjtípus: Modern Longbow, Korosztály: 25-50, Férfiak:

1. 115 HORVÁTH ZOLTÁN TÁRNOKI ÍJÁSZOK 324 pont 51%

 

Íjtípus: Modern Longbow, Korosztály: 50-60, Férfiak:

1. 111 SEBESTYÉN FERENC ÖRKÉNYI SZABAD 365 pont 57%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 0-10, Nők:

1. 50 LAJDI RÉKA CSOBOKA KIS KUN KÁNSÁG 194 pont 30%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 10-14, Férfiak:

1. 49 TÓTH ALEX CIBAKHÁZA SE 466 pont 73%

2. 114 TORNYAI BOTOND UTC SZEGED 356 pont 56%

3. 61 NAGY PÉTER SZENT LÁSZLÓ ÍE 355 pont 56%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 14-18, Nők:

1. 108 HORVÁTH LAURA CIBAKHÁZA SE 300 pont 47%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 18-25, Férfiak:

1. 76 SZŰCS RÓBERT KRISZTIÁN HISZE 201 pont 31%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 25-50, Nők:

1. 121 KALMÁR MARIANNA SZABAD 351 pont 55%

2. 88 NAGYHEGYESI ILONA HÓDMEZEI ŐRZŐK 283 pont 44%

3. 118 VIRÁGNÉ BUCSI ANIKÓ TÁRNOKI ÍJÁSZ 255 pont 40%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 25-50, Férfiak:

1. 117 GYETVAI ATTILA CELŐKE PAKS 504 pont 80%

2. 103 VIRÁG ISTVÁN ÖRSI ÍJÁSZOK 448 pont 71%

3. 42 TÓTH MIHÁLY ARANYHEGY ÍJÁSZOK 404 pont 64%

4. 46 LŐRINCZ KÁROLY HISZE 331 pont 52%

 

Íjtípus: Vadász Reflex, Korosztály: 50-60, Férfiak:

1. 73 TAMÁSKOVICS GYULA KECSKEMÉTI IE 419 pont 66%

2. 112 ILLÉS ATTILA ÖRKÉNYI SZABAD 376 pont 59%

Kövessen minket a Facebookon is!