Helyi hírek 2021. november 3. 08:00

Nívódíjas félegyházi városkép

Nívódíjas félegyházi városkép
Mint azt korábban már megírtuk, rangos szakmai elismerést kapott Kiskunfélegyháza megújult városközpontja. A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület a Történelmi tér Kiskunfélegyháza – 2021 című pályaművet Köztérmegújítási Nívódíjban részesítette, a belvárosi tereket egységbe szervező főtérmegújításáért.

Borítókép és őszi városfotók: Görög Anita

Az indoklás szerint a Zöld város program keretében megújult belvárosi téregyüttest a helyi közösség igényeit szem előtt tartva alakították ki. Az árnyékos ülőhelyek és a rekreációt segítő, biodiverzitásban gazdag zöldfelületek a közösségi élet színterei. A tér minőségi összeköttetést nyújt a városháza és a Sarlós Boldogasszony Templom között és egyben a Kossuth Lajos utca zöldfolyósólyának kezdőpontja is. Az áthaladó kerékpárút és a parkolók racionalizálása hozzájárult egy zöld, emberközpontú belváros kialakításához. Az elismerés célja a tényleges társadalmi igényeket kielégítő, a meglévő örökségi és épített értékekre építő, azokat magas színvonalon bemutató és továbbfejlesztő, a település szerkezetébe illeszkedő, gazdaságilag is fenntartható módon megújult közterek feltárása, azok jó példaként való bemutatása, ezáltal a köztértervezési és fejlesztési tevékenység színvonalának emelése, kultúrájának terjesztése.

Az elismerés apropóján arról kérdeztük a félegyháziakat, hogy milyennek látják ők az újjászületett városképet.





Arany Nikolett (28)
– Nagyon jót tett a városnak a főtér felújítása: kellemesebb, élhetőbb és praktikusabb lett. Véleményem szerint minden korosztály megtalálja benne az örömét. Jó látni, hogy idősek és fiatalok egyaránt kiülnek a padokra és beszélgetnek egymással. A Kossuth utcán található vendéglátóhelyekre szerintem kifejezetten pozitív hatást gyakorolt ez a projekt. Én is egy ilyen helyen dolgozom, így magam is látom az előnyös változást.




Balla László (62)
– Örömmel tölt el, hogy ilyen mértékű megújulás történt városunkban, és ez a körzetemet is érintette. Nagyra értékelem azt a szakmai döntést, ami alapján a főteret, és a kivitelezésben résztvevő szakemberek munkáját méltónak találták a nívódíjra. Ezt megelőzően mintegy ötven éve újult meg utoljára a városkép, így igen időszerű volt a beruházás.



A Zöld város projekt központi gondolata az volt, hogy növeljük a zöldfelületet. Úgy gondolom, hogy ez az, ami egy várost, egy településközpontot élhetőbbé tehet. Az itt élők igénye valósult meg a szökőkúttal, aminek a környékét többek között szabadtéri koncertek töltöttek meg élettel az elmúlt nyáron is.



Összességében úgy látom, hogy nagy sikere van minden közösségi megmozdulásnak, ami apropót adhat az embereknek, hogy társaságban élvezzék az új környezet nyújtotta élményt. Aki pedig néhány év kihagyás után látogat Félegyházára, az meglepődve és elismeréssel nyugtázza a változást. Tudjuk, hogy ez a beruházás nem terjedt ki a teljes városközpontra, de a rendelkezésre álló forrás egyelőre ennyit tett lehetővé. A városvezetés szándéka szerint azonban már a nem túl távoli jövőben további fejlesztések valósulnak meg a belvárosban is.




Görög Anita (43)
– Nagyon tetszik a megújult városközpont, amit eddig is örömmel fényképeztem minden évszakban. Még az átadást megelőzően volt lehetőségem feljutni az Ótemplom tornyába, ahonnan megörökíthettem a csodás kilátást. Később egy szép naplementét sikerült lencsevégre kapnom, ebből egy számomra nagyon kedves fotósorozat készült. Hatalmas megtiszteltetés ért, amikor ennek a sorozatnak egy fotójával illusztrálták városvezetőink a nívódíj elnyerésének hírét.   




Rosta Ferenc (69)
– A nívódíj odaítélése nagyon szép és értékes elismerés városunk számára. Úgy gondolom, hogy a mögötte álló, 21. századi megújulás egy olyan kollektív munka eredménye, amiben méltóképpen jelenik meg az elődök felé megnyilvánuló tisztelet és az utódok iránti felelősség. Ez a díj annak az összefogásnak az eredménye, ami lehetővé tette ezt a meghatározó előrelépést városunk megújításában.




Dinnyés-Kis Zsuzsanna (56)
– Nagyon örülök, hogy végre ilyen szép városközponttal rendelkezik Kiskunfélegyháza. A rengeteg növény és virág nagyon hangulatossá tette a Béke-teret, és a vízesés is nagyon tetszik. Jónak tartom, hogy olyan környezetet sikerült kialakítani, ahol öröm egy szabadtéri rendezvényen részt venni.




Béres János (33)
– Építészmérnökként egy kicsit szakmai szemmel is nézem a beruházást. Az összképet tekintve nekem nagyon kedves ez a tér. Kifejezetten tetszik, hogy elegáns benyomást kelt, ugyanakkor nagyon átlátható az egybefüggő hatalmas felület. Véleményem szerint a változás döntő mértékben elérte a célját.




Csanda Alícia (21)
– A főtéren levő kerékpárszaküzletben dolgozom, így testközelből tapasztalhatom a megújulás eredményét. Sokkal szebb lett a látvány a sok zöld növénnyel, és nagyon tetszik a szökőkút is. Örömmel figyelem a nyári forróságban benne pancsoló kisgyermekeket. Egyedüli kritikaként a beépített szintkülönbségeket említeném, amit én – főleg a gyerekek és az idősek esetében – veszélyforrásnak tartok.




Tóth Tamás (42)
– Számomra a növények sokasága jelenti a legszebb élményt. Megfogott a városközpont hangulata, hogy minden résznek megvan a saját és egyedi elrendezése, színe. Külön élmény volt számomra, amikor nem túl régen felfedeztem, hogy még erdei szamóca is helyett kapott a virágos szigetekben. Azt tervezem, hogy a jövőben rézkarcot készítek az elültetett növényekről.




Varga Edit (50)
– Gratulálok az országos Nívódíjhoz, a városközpont felújításának elismeréséhez! Mint egy főtéri üzlet tulajdonosa, láttam, hogyan megy tönkre és néptelenedik el a tér az elmúlt húsz évben. Ezért is örültem, amikor meghallottam a Zöld város projektekhez kapcsolódó beruházásokról. A kivitelezés idejére időzítettük üzletünk felújítását is, így mindenképp számoltunk forgalomkieséssel. A főtéri munkálatokkal járó kellemetlenségeket pedig ki lehet bírni 30-50 évenként. 



Úgy gondolom, egy ilyen megújulás nagyon nagy lépés egy város életében: látom, ahogy délutánonként megtelik a tér élettel, kinyílt a Sarlós Boldogasszony Templom és környéke, a zöld növények pedig remekül ellensúlyozzák a térburkolatot. Egy ilyen környezet olyan értékeinket is kiemeli,  mint a Hattyúház vagy a Petőfi-szobor.





Olasz Anita (48) 
– A város megújult terei és a nagy szökőkút igazi turisztikai attrakció lett. A Kiskunfélegyházára látogatóktól számos pozitív visszajelzés jut el hozzám, a Tourinform Irodába. A napokban például azt mondta egy vendég, hogy gyönyörű városuk van. Sokan meglepődve tapasztalják az évszázados épületek, a burkolatok és növények harmóniáját, és később is szívesen visszalátogatnak.



Az idén telepített Mesél a város turisztikai mobil applikáció segítségével a vizuális élmény mellett rengeteg információ is elérhető Félegyháza értékeiről. A napokban kerültek ki a közterekre azok QR-kódot tartalmazó táblák, amelyek a Zöld város programban megvalósított parkosításról és a növényekről adnak tájékoztatást. Így már több mint 50 helyszínen mesél a város a mobiltelefonunkon keresztül. 




Rátkai Zsuzsa (59)
– A főtér tágasabb, világosabb, barátságosabb lett… és korszerű. Gondolom, ezért is részesült szakmai díjban a térfelújítás, erre különösen büszkék lehetünk. Mint ahogy arra is, amikor az ide érkezők dicsérik az új városközpontot. Nagyon sok ismerősömtől hallom, milyen szép lett Félegyháza. A régi öreg platánsor is örülhet, hogy ilyen szép térre vezeti az idelátogatót, ahol szinte felpezsdült az élet a felújítás után. Várom az év végi ünnepeket, akkor különösen hangulatosak utcáink, tereink.




Mészáros Márta (52)
– A Kiskun Múzeum munkatársaival még a nyár folyamán szerveztünk egy „virágos” városbejáró sétát, amire kifejezetten nagy volt az érdeklődés. Nagy Ágnes főkertész asszony vezetésével vonultunk végig Félegyháza belvárosában, aki elmesélte melyik virág milyen fajtájú, hogy történt azok beültetése, és miért pont oda kerültek. Nagyon érdekes volt mindenki számára a tájékoztatás.



A hozzánk érkező turisták egybehangzó véleménye az, hogy mennyire szép és elegáns a városunk, ligetesek az utcák.

V. B.

      

Kövessen minket a Facebookon is!