Miért jó komposztálni?
Borítókép: A komposztba kerülő anyag nemcsak érték, de akár kedvesen szép is lehet
Minden tevékenység, amit életünk során végzünk, hatással van környezetünkre. Minden megvásárolt termék, minden igénybevett szolgáltatás környezeti erőforrásokat vesz igénybe. Ha az nagyobb mértékben pusztul, mint ahogy megújul tevékenységeink során, akkor már a következő generációk rovására fogyasztottunk.
Amennyiben a kertünkben, környezetünkben keletkezett zöld növényi részeket hulladékként kezeljük, azaz meg akarunk tőle szabadulni, – elszállíttatjuk, kezeltetjük – környezeti erőforrásokat veszünk igénybe a természet rovására.
Egy kis odafigyeléssel elleshetjük a természettől, hogyan újítja meg erőforrásait, gyógyítja be sebeit, növeli termékenységét. A komposztáláskor pedig pontosan ezeket tesszük. Ami a természetben évtizedek, évszázadok alatt zajlik le, azt mi néhány év alatt végezzük el kertünk erőforrásainak megújítása érdekében. Szuper értékes – az intenzív mező- és erdőgazdálkodás óta rohamosan pusztuló – humuszban gazdag „talajt” állítunk elő. És, hogy mi ebben a zseniálisan nagyszerű?
– Az előállított komposzttal extra módon táplálhatjuk kertünket, nem kerül ki belőle a sok értékes tápanyag, nincs csomagolás, szállítás, az erőforrások helyben maradnak és növekszenek.
– A konyhakertben, vagy a cserjék és évelők alatt akár helyben is komposztálhatunk.
– Miközben lombot gereblyézünk, gallyat gyűjtünk, darabolunk, friss levegőn, napsütésben vagyunk, és nemcsak a kert, hanem a magunk egészségéért is dolgozunk, nincs többé konditerem, D-vitamin kapszula, izomlazítók, fogyókúra…
– Kitűnő családi, közösség program, gyerekeknek játék, felnőtteknek hasznos tevékenység, de egyedül végzett munkaként is kellemes időtöltés.
– Maga a komposztkészítés egy izgalmas kísérlet, amit végül is nem lehet elrontani.
– Komposztálás közben jobban megismerjük kertünket, növényeinket, magát a természetet.
– Ráébredünk, hogy nem kell kertünk minden négyzetcentiméterét „élettelen” tisztára takarítanunk, vannak helyek, ahol a természetesebb megjelenés nemcsak hasznos, hanem szép is, ma már az úgynevezett madárbarát gereblyézés sem ismeretlen a természetet kedvelők körében.
– Ha felvállaljuk az ésszerű komposztálással együtt járó munkákat, akkor észre fogjuk venni a természetet, az ősz fénylő színeit, susogó hangjait, az egészséges föld illatát, mindazt a sok szépet, ajándékot, amit a természet kínál nekünk.
Aztán, amikor először használjuk fel saját félkész, vagy kész komposztunkat, akkor átéljük, hogy valami jót, hasznosat és az életet munkálót tettünk.
Az őszi lomb összegereblyézése, bezsákolása, a gallyak kötegelése és utcára helyezése csak a „na, ezen is túl vagyok” érzést nyújtja, míg a komposztálásban kiteljesedő kerti tevékenység a jól végzett munka örömét engedi megtapasztalni, amikor a természet kincseinek nem kényelmes felélői, hanem jó gazdái vagyunk.
Nagy Ágnes
városi főkertész