Sport 2021. november 3. 19:15

Idegenben nyert az FTSI U-19-es csapata

Idegenben nyert az FTSI U-19-es csapata
Az elmúlt hétvégén a félegyházi csapat a középmezőnyhöz tartozó Kiskunmajsa vendégeként lépett pályára.

Fotó: archív – G. Z. 

Kiegyenlített küzdelmet hozott a mérkőzés a kezdést követően. Az első gól, jó félóra játék után született meg a sportiskolások által. A félidő végére kétgólos előnyt szerzett a félegyházi alakulat. Szünet után a vendégek nagyobb nyomást helyeztek ellenfelükre, és további gólokat szereztek. A vendéglátók a 86. percben kozmetikáztak az eredményen.

U-19 ÉSZAK, 9. forduló: október 31., vasárnap, 10 óra.
Kiskunmajsa, Horváth István Sporttelep
KISKUNMAJSAI FC – KISKUNFÉLEGYHÁZA 1 - 5 (0-2)


Gólszerzők: Szűcs Ferenc (86.) illetve Szakter Máté (33., 85.), Polgár Sándor (35.), Páll Péter (67.), Szalai Ádám(90.)

Vezette: Tóth Csaba (Pocsai Károly)

Értékelés:

Balog Huba utánpótlás-vezetőedző: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Kiskunmajsa ellen. Mindkét csapat előtt voltak gólszerzési lehetőségek, amiből mi jöttünk jobban. Végig szervezetten irányítottuk a mérkőzést, a kombinatív játékban többet nyújtottunk, fontos három pontot szereztünk. Gratulálok a csapatnak!

Varga Ferenc
    

Kövessen minket a Facebookon is!