Kultúra 2021. november 7. 14:00

Márton-napi családi délután

Képgaléria
Márton-napi családi délután
Márton-napi családi délutánt tartottak a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban november 6-án, szombaton. Az intézmény szervezői szerettek volna idén is olyan programokkal kedveskedni a családoknak, amelyek játékosan rávilágítanak a hagyományok tiszteletére, kreativitásra ösztönöznek, és ahol nem utolsó sorban a tanulás is kiemelt szerepet kap.

A délután folyamán a Bábkalács Bábszínház: A szomorú kisasszony című bábelőadását izgulhatták végig a gyerekek, aminek vicces csattanója mindenki arcára mosolyt csalt. A nyitható-csukható papírszínház pódiumán csomó mókás történet elevenedett meg, de az alkotás örömét is megízlelhették a kicsik. Az egyik teremben különböző anyagokból libák, egy másik színhelyen lámpások, őszi díszek, dekorációk készültek a szorgos kezek alatt.

Az eseményt Lovászi Edina és zenekarának: Abszurd, bravúr, celeb című koncertje zárta. A bohókás muzsikusok Laik Eszter verseit dolgozták fel. A dallamos költemények olyan idegen nyelvű kifejezéseket magyaráztak meg a gyerekeknek, amelyeket gyakran használunk a mindennapi életben, de a tényleges jelentésükkel sokan nincsenek is tisztában. Az előadás fő segítője Pali, a kíváncsi bábocska volt.

V. B.
          

Kövessen minket a Facebookon is!