Helyi hírek 2021. november 14. 16:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Ismét eredményes körutat zárt a mobilizált ügyfélszolgálat Bács-Kiskunban

Ismét eredményes körutat zárt a mobilizált ügyfélszolgálat Bács-Kiskunban
Megyénkben május 10-én kezdte meg szolgálatát a Mobilizált Ügyfélszolgálat, amely szinte minden járásába és településére eljutott az év során, szeptember 27-én pedig elindult a második kormányablakbusz is. A járműveknek köszönhetően az állami szolgáltatások a falvakban is meg tudnak jelenni a 18 működő kormányablak, valamint a három okmányiroda mellett.

165 alkalommal állt az ügyfelek rendelkezésére, mintegy 4300-an vették igénybe a busz segítségével elérhető szolgáltatásokat. A munkatársak 3200 ügyet intéztek, és további 1100 esetben pedig tájékoztatást nyújtottak az ügyfelek számára.

A mobilizált ügyfélszolgálat az egyes településeken – azok nagyságától függően – 2–5 óra közötti időtartamban volt jelen. A kollégák – a busz működése ellenére – a kormányablakokban sem tapasztaltak ügyfélszám-csökkenést, ami igazolja, hogy továbbra is szükség van a szolgáltatások „házhoz vitelére”. A jármű legtöbbször az önkormányzatok előtt parkolt le, de meglátogatott több szociális intézményt, óvodát, iskolát, helyi piacot, részt vett szeptember egyik hétvégéjén, Kunszentmiklóson, a Szentmiklósi Napokon. Továbbá a szabadulás előtt álló fogvatartottak részére állt rendelkezésre a Kalocsai Fegyház és Börtön, valamint az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti és az állampusztai intézményénél.
 


A kormányablakbusz által szolgáltatott ügytípusok főleg a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, diák vagy parkolási igazolvánnyal, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatosak, de szociális igazgatási és egészségbiztosítási ügyek is intézhetők.

A településeken örömmel fogadták a járművet, hasznosnak találták a kihelyezett ügyfélfogadást. A kollégák tapasztalatai alapján elsősorban az idősek, az egészségügyi okok miatt nehezebben közlekedők, kisebb számban pedig a fiatalok és családosok vették igénybe a szolgáltatásokat. A kormányablak busz által olyan helyeken is biztosított az ügyintézés, ahol eddig esetleg nem voltak adottak a technikai feltételek.

A mobilizált ügyfélszolgálat 2022-ben is folytatja útját.
           

Kövessen minket a Facebookon is!