A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hirdetései
1. A mai perselyadományokkal a Katolikus Karitász munkáját segítik.
2. November 22-én, hétfőn kivételesen nem lesz Bibliaóra.
3. Hétfőn Szent Cecília szűz és vértanú emléknapja, szerdán pedig Dung-Lac Szent András áldozópap és vértanú társai emléknapja lesz.
4. Kedden és pénteken 9-től 11 óráig van nyitva a Jókai utca 1. szám alatti Karitász bolt. Szeretettel várják az érdeklődőket.
5. A héten megkezdődik a bérmálási felkészítés. Szeretettel hívnak minden 8. osztályos és középiskolás ifjút, aki még nem volt bérmálkozó, csütörtökön vagy pénteken este ½ 7-től ½ 9-ig a plébániára. A bérmálás június 4-én lesz. Természetesen szeretettel várják azokat a fiatalokat is, akik már voltak bérmálkozók. Nekik külön csoportot indítanak mindkét estén.
6. Szombaton az esti szentmise a Szent Mónika Közösség szándékára mutatják be, jövő vasárnap pedig az esti szentmisét a Szent József Kör szándékára mondják el. November 29-én hétfőn este ½ 7-kor lesz a Szent József Kör gyűlése a Közösségi Házban.
7. November 28-án, jövő vasárnap advent első vasárnapja lesz. Használjuk ki a karácsonyi készület idejét, hogy az őszinte bűnbánat és a jócselekedetek által valóban ünnepi díszbe öltöztethessük lelkünket, s a Jézussal való találkozás öröme tegye teljessé készületünket.
8. Már most felhívják a figyelmet, hogy advent hétköznapjain a RORÁTE misék reggel 6 órakor kezdődnek.
9. A héten megkezdik a karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtést a templomban, hogy minél több és tartalmasabb csomagot tudjanak összeállítani a rászoruló családoknak az ünnepre. Az adományokat a sekrestyében vagy a plébánián lehet leadni. Nagylelkű segítségüket előre is hálásan köszönik.
10. Jövő évi naptárak és kalendáriumok már megvásárolhatóak a templom kijáratánál.
Áldott vasárnapot kívánunk mindannyiuknak!