Sport 2021. november 14. 12:00

Hétérmes birkózóünnep Kecskeméten

Hétérmes birkózóünnep Kecskeméten
Igazi birkózóünnepnek voltak részesei azok, akik részt vettek a Kecskeméti Sportiskola Birkózó Szakosztálya által rendezett Balla József Emlékversenyen. Szombaton, a Mercedes Kosárakadémia megtelt birkózókkal és szurkolókkal, szinte kicsinek bizonyult a hatalmas terem. A rendezvényen megjelent Lőrincz Tamás olimpiai, világ és Európa-bajnok is – tájékoztatta lapunkat Szabó József edző. 

A magas színvonalú versenyre több mint 350 kis birkózó érkezett 6 korosztályban az ország minden részéről, illetve a határon túlról is, Lengyelországból, Németországból, Szerbiából, Szlovákiából és Csehországból. Természetesen a félegyházi birkózók is részt vettek a rangos eseményen, méghozzá sikeresen: 3 arany és 4 bronzérmet sikerült szerezni.

Aranyérmesek:

Nagy Hunor
 9 évesen már számos versenyen ért el sikereket, ezúttal sem talált legyőzőre a -36 kg-os súlycsoportban.



Bárány-Almási Tamás kinőtte régi súlycsoportját. Az új, 76 kg-os kategóriában remekül mutatkozott be, ugyanis többek között legyőzte a ferencvárosiak országos bajnokát is.




Czakó Zoltán mindössze 85 kg-osan a nehézsúlyúak között próbált szerencsét. Nála 30-40 kg-mal nehezebbeket is legyőzött.

Bronzérmesek:



László Eszter
 a 6-7 évesek és Bene Zsombor a 8-9 évesek között.




Hideg Zita a 46 kg-os fiúk között remek győzelmek révén feljutott a dobogó harmadik fokára, ikertestvére, Hideg Balázs négy győzelemmel és egy vereséggel pedig a -42 kg-ban lett harmadik.

Bene Ivett ötödik lett az 50 kg-osok között.
          

Kövessen minket a Facebookon is!