Hogyan komposztáljunk?

Éppen 35 éve végeztem Budapesten, az akkori Kertészeti Egyetem Táj- és kertépítészeti szakán, és azóta is hálás vagyok azért az öt nagyon szép egyetemi évért, küzdelmeivel és örömeivel együtt. De ami a legnagyobb hálára indít, az az, ahogy akkor kinyílt a világ. Nemcsak a megtapasztalt „pesti élet tágasságáért” a vidéki gyermekkor után, hanem az akkor kapott nagyon színes ismeretekért, és kiváltképpen a megszerzett gondolkodás készségében átélt szabadság öröméért. És a mai napig hatalmas örömmel tölt el, amikor egy-egy új felismeréssel kinyílik egy új ajtó a világra.

Borítókép: Mielőtt az őszi lomb a komposztálóba kerül, kiváló játéklehetőség

Az egyetemen megismertük a növények életét, felfedeztük a kerteket, parkokat, mint emberi környezetet, települési élőhelyeket, településszerkezeti elemeket, a tájat, mint tágabb környezetet, tanultunk tervezni, építeni, fenntartani, de mostanra ért meg, hogy végül is mindezekben jó gazdává kell válnunk. A jó gazda pedig úgy gazdálkodik a rábízott javakkal, hogy a kapott értékeket megőrzi, és újak előállításán dolgozik.

A komposztálás is valami ilyen. Komposztáláskor a természetben zajló nagyon összetett – ma még teljes egészében talán nem is feltárt –, szabad szemmel nem is látható folyamatokat másolunk le nagyon egyszerű módszerekkel, de az érdemi „munkát” a természet élőlényei végzik a beléjük kódolt rend szerint. Napjaink felhasználói, piacgazdasági szemléletmódja el akarja velünk hitetni, hogy erre a tevékenységre nincs szükségünk. Mert amit elpusztítunk, ahelyett pénzért vehetünk mást. Vagy ha mégis csináljuk, akkor szerezzünk be hozzá drága eszközöket. Egyébként meg bonyolult, nehéz, időigényes és ne is fogjunk bele! Természetesen ez egyik sem jó megközelítés.

Otthon, a kertben keletkező különböző zöldhulladékok hosszabb rövidebb idő alatt maguktól is lebomlanak, azaz teljesen elkomposztálódnak. A komposztálást tulajdonképpen csak akkor lehet elrontani, ha túlbonyolítjuk. A folyamat lényege az, hogy a különböző növényi részek és maradványok oxigén, víz és parányi talajlakó élőlények jelenlétében egy olyan korhadási folyamaton mennek keresztül, amelynek végeredménye a talaj szerkezetét, tápanyagtartalmát javító, humuszban gazdag anyag keletkezése. A mi részünk ebben csak annyi, hogy nem hulladékként akarunk megszabadulni ezektől a növényi részektől, hanem összegyűjtjük őket, és helyet adunk a folyamat végbemeneteléhez.

Készül a „fekete arany”: alul a televény, felette a korhany, legfelül a frissen berakott növényi részek

Néhány praktikus szabály:

1.) Nem kell zárt, műanyag komposztáló edény, abban inkább rothadási folyamatok mennek végbe. Helyette inkább egy kissé elkülönített, árnyas, szellős, nem burkolt helyen célszerű komposztáló helyet kialakítani.

2.) A természetben keletkező anyagokat (gallyakat, fűnyesedéket, lombot, konyhai zöldet) a rendelkezésre állás sorrendjében hordjuk be, és így, rétegezve terítsük szét a talajon, ne túl lazán hagyva.

3.) A gallyakat érdemes durván széttördelni, de ebből sem kell nagy ügyet csinálni, csak annyira, hogy a darabolás következtében kisebb helyen elférjenek. A korhadó gallyakon megtelepedő gombák fontos résztvevői a folyamatnak. A fűnyesedéket kissé lazítsuk meg, mert az a fűnyíráskor tömörödik, az őszi lomb pedig kissé megtaposva szétteríthető.

4.) A nyári nagy melegben időnként meg lehet néhányszor locsolni a komposzthalmot, de kellően árnyékos – csapadéktól nem elzárt – helyen még ez sem feltétlenül szükséges.

5.) A fentiek szerint rétegezett növényi anyagok általában 1 év alatt elkomposztálódnak. A folyamathoz szén és nitrogén különböző arányú, de együttes jelenléte szükséges, ezt azonban a természet biztosítja, amennyiben zöldet (fű) és száraz, vagy fás növényi részt (lomb, gally) is teszünk a komposztálóba.

6.) A komposztálódás a legalsó – talajjal érintkező – rétegben indul meg először, hiszen azt a talajban lakó élőlények végzik. A legalsó, már finom morzsalékossá alakult részt televénynek hívjuk. Felette helyezkedik el az ún. korhany, ami még durva szerkezetű, de már korhadásnak indult növényi részekből áll, a legfelül található úgynevezett avarszint csak akkor indul korhadásnak, ha rá egy újabb adag komposztálásra ráhordott növényi réteg kerül.

7.) A komposztálódás folyamatát különböző módokon gyorsíthatjuk, vagy lassíthatjuk, ezeket a módokat menetközben mi magunk is meg fogjuk tapasztalni.

8.) Általánosságban elmondhatjuk, hogy egy nagyjából 60 cm vastagságra felhalmozott komposztálandó zöld anyagból végül mintegy 2 cm vastag komposzt keletkezik. A kertben egyébként a félkész komposzt is felhasználható a legkülönbözőbb növényágyakba mulcsként rakva.

9.) A nagyüzemi komposztálás sokkal bonyolultabb rendszere ne ijesszen el bennünket a házi komposztálás lényegesen egyszerűbb, érthetőbb és jóval szórakoztatóbb menetétől.

10.) Jókai Mór híres regényében a szenet fekete gyémántnak nevezte, úgy gondolom, hogy a komposzt talán megérdemelné a fekete arany elnevezést, hiszen általa a legkiválóbb talajhoz jutunk.

A város közterületein most már második éve nem keletkezik zöldhulladék, mivel minden növényi részt vagy a zöldfelületeken mulcsanyagként elterítjük, – ezáltal helyben komposztáljuk –, vagy a mezőgazdasági szakiskolával összefogva, a tangazdaság területén komposztáljuk és használjuk fel közösen. Idén megkezdődött a városi intézmények komposztáló helyeinek kialakítása is, reméljük, hogy ezáltal jó gazda módjára zöld értékeinket így nemcsak megőrizzük, de újat is előállítunk.

Mindezt persze nem tanították az egyetemen, erre a lehetőségre, erre az útra mi magunk is a kollégákkal közösen, menet közben találtunk és csodálkoztunk rá. Bízom benne, hogy mindenki, aki bátran belevág az otthoni komposztálásba, meg fogja tapasztalni ennek a rácsodálkozásnak az örömét.

Nagy Ágnes
városi főkertész