Helyi hírek 2021. november 20. 17:00

Fifa21 verseny a városi könyvtárban

Képgaléria
Fifa21 verseny a városi könyvtárban
Egy könyvtárba járó fiatal kezdeményezésére és szervezésében rendezték meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Ifjúsági sarkában november 16-17-én délután a Fifa21 konzolversenyt, amellyel a diákok e kedvelt részlegét szerették volna népszerűsíteni.  

Az előzetes regisztrációt követően a 16 jelentkezőből 10 fő érkezett meg első nap a kétnapos versenyre. Az első fordulóban 5 mérkőzést játszottak, a második napon az öt továbbjutó játékos mérkőzött meg egymással. Végül a verseny a harmadik fordulóban dőlt el, és az alábbi eredmény született:

I. helyezett lett Hunyadi Roland (Kiskunfélegyháza),

II. helyzett lett Kovács Zoltán Márk (Pálmonostora),

III. helyezést ért el Joboru Patrik (Kiskunfélegyháza).

Az eseményt támogatta a KAPUALJ ABC élelmiszerüzlet (6100 Kiskunfélegyháza, Szentesi út 23.), amely a MÁRKA támogatásának köszönhetően több zsugor üdítővel járult hozzá a programhoz. Az üdítőket a fiatalok a helyszínen is fogyaszthattak, valamint az első három helyezett egy-egy zsugorral haza is vihetett. A felajánlott italokat Palásti Tibor, az üzlet tulajdonosa adta át az eredményhirdetést követően.

Az első helyezett az ASTRA Hungary Football Club által felajánlott női futsal dedikált labdáját vihette el.
         

Kövessen minket a Facebookon is!