Sport 2021. november 21. 09:00

Érmes helyezések ősszel

Képgaléria
Érmes helyezések ősszel
Mozgalmasan telt az ősz a Hideg László Boksz Egyesület tagjai számára, akik közül Luczás Milán Sándor több versenyen is megmérettette magát.

A fiatal tehetséges ökölvívó elsőként Kiskunhalason ragadott kesztyűt a szeptember 19-én és 20-án megrendezett nemzetközi versenyen. Első mérkőzése nagyon keményre sikerült és végül egy 3. helyezéssel tért haza.

Ezt követően október végén a VI. Eger Kupán lépett szorítóba nemzetközi versenyen. Az első napon döntő fölénnyel nyert a 2. menetben. A második napon 3:2-es pontozással szenvedett vereséget szoros mérkőzésen. Az ökölvívónak ezúttal sem kellett búsulnia, hiszen szépen csillogó ezüstérmet nyert. Hideg László felkészítő edzőtől megtudtuk, a tervek szerint jövőre még több versenyen részt vesznek. Egyúttal megköszönte a szponzorok támogatását, akik lehetővé tették a versenyzést.

Kép: Hideg László

G. Z.
      

Kövessen minket a Facebookon is!