Helyi hírek 2021. november 27. 14:00

Rockenbauer Pálra emlékeztek a természetbarátok

Képgaléria
Rockenbauer Pálra emlékeztek a természetbarátok
Az esős idő ellenére a Kiskun Természetbarát SE lelkes tagjai megemlékezést tartottak Rockenbauer Pál emléktáblájánál a móravárosi pihenőparkban. A november 26-i eseményre Meizl Ferenc, a Platán Utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgatója is meghívást kapott, aki sajnos nem tudott jelen lenni; így emlékező sorait az egyesület elnöke, Fekete Márta olvasta fel.

Rockenbauer Pál természetjáró, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtője 34 évvel ezelőtt éppen ezen a napon fejezte be földi „vándorútját”. Meizl Ferenc visszaemlékezéséből kiderül, hogy Kiskunfélegyházán, a pihenőparkban 1988-ban ültettek először egy vadgesztenye csemetét az emlékére, azonban a fácska kiszáradt. 2009-ben helyezték el azt az emléktáblát, amelynek tövében a neves világutazó tisztelői minden évben mécseseket gyújtanak. A megemlékezésen a Kiskun Természetbarát SE tagjai idén is elhelyezték gyertyáikat, valamint koszorúval tisztelegtek Rockenbauer Pál emléke előtt.
           

Kövessen minket a Facebookon is!