Kultúra 2021. december 4. 16:00

Megjelent dr. Sinkó Melinda Epeköveim című verseskötete

Megjelent dr. Sinkó Melinda Epeköveim című verseskötete
Nemrégen jelent meg dr. Sinkó Melinda iskolaorvos, védőnő, pszichoterapeuta Epeköveim című verseskötete. A több mint 180 verset tartalmazó könyvben Melinda új és több évtizedes írásai is helyet kaptak. Nem ez az első nyomtatásban megjelent műve, a közelmúltban Kitti címmel jelentetett meg egy regényt, amelyet nagy siker övezett.

A verseskötettel kapcsolatos beszélgetésünk során szóba került a versekhez való viszonya, az írás szeretete és természetesen azok terápiás hatása is.

– Miről kapta a nevét a versgyűjteménye?

Középiskolás koromban volt egy mappán, aminek az Epeköveim címet adtam. Ebben versek, írások, jegyzetek is helyet kaptak. Egy része epés, ironikus gondolataim gyűjtője volt. Mikor megszületett a gondolat, hogy szeretném költeményeimet nyomtatásban viszontlátni, szinte egyértelmű volt a cím választása, mint ahogyan a borító színe is. Számomra ez a csokoládébarna a melegség, a racionalitás, a testközeliség, és az őszinteség színe.  



– Milyen típusú verseket gyűjtött kötetébe?

Mivel nem vagyok képzett író, sem költő, ezért saját séma szerinti besorolásban vannak jelen a kötetben az írások. Ugyan nagy része nem rímel, nem felel meg a versírás szigorú követelményeinek, de nem bánom, hiszen amikor ezek keletkeztek, nekem a leírás volt a gyógyír, vagy felszabadulás, megtisztulás az akkori gondolataimból, örömömből, bánatomból.

– Mit szólt a családja a megjelenéshez?

Mindig is tudták, hogy szükségem van erre a fajta alkotásra. Sokszor volt már úgy, hogy éppen mást csináltam, de közben eszembe jutott egy-egy sor, vagy gondolat, és azt le kellett jegyeznem. Nagyon fontos számomra az írás! Ebben ki tudom fejezni a hangulatot, az érzést, a lelki szemeim előtt látottakat. Az elmúlt időszakban számos akadályt leküzdöttem, így nekem az írás terápia. Ha úgy tetszik, önterápia.

V. B.
     

Kövessen minket a Facebookon is!