Helyi hírek 2021. december 6. 16:00

Adventi keresztállítás a főtéren

Képgaléria
Adventi keresztállítás a főtéren
A főtéren idén is felállította a kettős keresztet a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kiskunfélegyházi Szervezete, december 5-én. Az ünnepséget egy héttel korábbra tervezték, de a járványhelyzet miatt halasztották el. Köszöntő beszédet mondott Kollár László a párt helyi elnöke. Az ünnepséget Kiss Ákos Jenő és Toldi Níla dalai tették teljessé. Tekerőlanton közreműködött Nagy Tünde, verset mondott Sövény Tibor előadóművész.

Kollár László így szólt a megjelentekhez: – Szinte már megszokásból jövünk össze ezen alkalomból, hogy megmutassuk, vannak még olyanok, akiknek a szeretet, egymás társasága többet ér, mint a fekete péntek vagy a pénzmammon hajszolása. Mindannyian porból és hamuból vétettünk és azzá is leszünk. Csak az nem mindegy mi történik a két végpont között. Ki hogyan éli az életét. Akinek van egy helyes és előremutató értékrendje, az úgy tud élni és az életével hatni, hogy az a többiek, a külső szemlélők, a más vallásúak számára is követendő és példamutató legyen. Krisztus urunk tanúságai erről szólnak. Aki követi tanítását, megtalálja a járható utat. Az ő tanítása szerint hívjuk fel a figyelmet mi is eme kereszt állításával az ünnep bensőségességére, meghittségére, a család fontosságára, a szeretet erejére, az ünnepvárásra, az eljövetelre.

s. r. 

Fotó: Fantoly Márton
          

Kövessen minket a Facebookon is!