Helyi hírek 2021. december 11. 18:45

A jövő évi költségvetésről tartottak sajtótájékoztatót

Képgaléria
A jövő évi költségvetésről tartottak sajtótájékoztatót
A Veled a Városunkért Egyesület képviselőcsoportjának tagjai sajtótájékoztatót tartottak Kiskunfélegyháza 2022-es költségvetésével kapcsolatban. Javaslataikat a szociális helyzet javítása terén, a közlekedés biztonságának érdekében, a szociális ellátás ügyében fogalmazták meg.

Németi Hajnalka a DK képviseletében azt javasolta, hogy javítsák a város közvilágítását, mert vannak olyan városrészek, ahol éjjel alig lehet látni a közlekedőknek. Ráadásul ez a helyzet melegágya lehet a bűnözésnek, a droghasználatnak, és sajnos vannak is erre utaló jelek ezeken a helyeken. Szólt emellett a szociális gondok javításának szükségességéről is. Többek között arról, hogy szükség lenne a lakástámogatási összeg megemelésére, valamint az önkormányzati, szociális lakások bővítésére.

A város költségvetési helyzete a jelenlegi információk szerint jónak mondható – kezdte hozzászólását Kis-Szeniczei Kálmán (LMP). A pandémiát megrázkódtatás és pénzügyi válság nélkül sikerült eddig kezelni. Ehhez hozzájárult az is, hogy a helyi adóbevételek a vártnál kisebb mértékben csökkentek. A költségvetéssel kapcsolatosan van egy nagyon fontos javaslatunk, amit már az elmúlt évben is előterjesztettünk. Ez egy részvételi költségvetésre vonatkozik, amelynek lényege, hogy bevonjuk a lakosokat a közpénzek helyi elosztásába. Konkrét javaslatunk erre az, hogy a város saját bevételeinek két százalékát, minimum 40 millió forintot a lakók javaslata alapján használjon fel. Zöld kérdésekkel folytatta hozzászólását, amelyben ismét szorgalmazta egy fásítási program elindítását Kiskunfélegyházán.

Kollár László (Jobbik) a közlekedési helyzet javításával kapcsolatos gondolatokkal kezdte mondandóját. Véleménye szerint már halaszthatatlan a 451-es és a Csanyi út kereszteződésében előrejelzők, hangkeltők, nagy plakátok kihelyezése, amelyek csökkenthetik a balesetveszélyt, mivel itt az elmúlt években több halálos baleset is történt. A kerékpárút fejlesztésekkel kapcsolatban a Csanyi úti bringaút kiépítését emelte ki, mivel a sokakat foglalkoztató cégekhez nagyon sokan járnak naponta kerékpárral. De fontosnak tartaná a Bercsényi utcai és a Bikahegyig vezető kerékpárút megépítését is. Szorgalmazza azt is, hogy a város főbb közlekedési helyein nyilvános illemhelyek működjenek. A Pázmány utcában piacnapokon működő ugyanis kevés. Ezek a helyek nem csak a város lakóit, de az ide érkező turistákat is szolgálnák. Javasolta még, hogy Petőfi születésének 200. évfordulójára újítsák fel a centenáriumi díszkutat, mert az már halaszthatatlan.

A sajtótájékoztató valamennyi résztvevője megemlítette a parkolási gondokat. Véleményük szerint új forgalomszabályozásra lenne szükség, illetve egy olyan kampányra, amely a személyautók mellőzésére ösztönözné a lakókat.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton
     

Kövessen minket a Facebookon is!