Házhoz mennek a gyökeres fenyőfákért
Sokan előrelátóan gyökeres fenyőfát vásárolnak azzal a megfontolással, hogy az ünnepek után kiültessék azokat a kertbe. Bár ezeket a fenyőket az ünnepre konténerezték, a termesztésük nem kifejezetten díszfaiskolai módon történt. Ennek ellenére kiültetésükkel mégis esélyt adunk megmaradásukra.
Az önkormányzat szeretne ebben együttműködni a lakókkal. Ezért mindazoktól, akik konténeres fenyőfájukat mégsem tudják eltelepíteni, előzetes egyeztetést követően elszállítják a fákat és a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Családok Átmeneti Otthona – B. Szabó József u. 2. szám alatti – kertjében eltelepítik, és gondoskodnak róluk.
Az önkormányzat és az intézmény régóta tervezi a telek legalább egy részének kertészeti célú hasznosítását az itt élők, és a közmunkaprogramban résztvevők bevonásával. A továbbiakban ez egy olyan kisebb faiskola kialakításának az alapja lehet, ahol közterületekre is telepíthető, ma még kevéssé ismert, kereskedelmi forgalomban nem nagyon kapható növényeket próbálnának ki, nevelnének, adott esetben akár szaporítanának is.
A konténeres fenyőfák felajánlását pontos cím és elérhetőség megadásával az alábbi telefonszámon lehet jelezni: 06/20-388-6663. Az elszállítás egyeztetett időpontban lehetséges.