Helyi hírek 2021. december 16. 15:00

Kihirdették a Hetedhét ország mesemondó verseny nyerteseit

Képgaléria
Kihirdették a Hetedhét ország mesemondó verseny nyerteseit
A Hetedhét ország mesemondó találkozó eredményhirdetését december 15-én, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Hattyúház termében tartották meg.

A legeredményesebb versenyzőket, felkészítőiket, tanáraikat, illetve a zsűri tagjait Abonyi Szilvia, az intézmény igazgatója ünnepélyes keretek közt köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy nagyon nehéz helyzete volt a bírálóbizottságnak, ugyanis nagyon sok értékes, és szép pályamunka érkezett Félegyháza és a környező települések általános iskoláiból. A szervezők a koronavírus-járvány miatt különleges módon, videóra felvéve kérték az anyagokat, amelyeket az ítészek egytől tízig pontoztak mind a négy korcsoportban.

Abban az esetben, ha megrendezik a kecskeméti Katona József Könyvtárban a megyei mesemondó találkozót, a zsűri döntése alapján az alsó tagozatosok közül Vései Vanessza Dzsenifer, a felsősök közül pedig Solymosi Áron képviseli városunkat.

Az eredményhirdetés előtt Weinper Zsuzsanna hegedűjátékát hallgathattuk meg, aki a Régi magyar táncot és a Magyar népmesék c. rajzfilmsorozat főcím dalát játszotta el hangszerén. Felkészítője Szeriné Bíró Ágnes, a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa volt.

A zsűrit Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, Kállainé Vereb Mária a könyvtár nyugalmazott igazgatója, Andrási Endréné, a Szent Benedek PG szakközépiskola könyvtárosa, pedagógusa, Eszes Gergely, a Szent Benedek PG szakközépiskola pedagógusa, Répa Mónika, a Batthyány Lajos Általános Iskola, valamint a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Hideg János, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusa, Dobos Matild és Seres Antalné nyugalmazott könyvtáros alkotta.

1-2. osztály:

Zsűrielnök: Répa Mónika, a Batthyány Lajos Általános Iskola és a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiatanár, dráma- és színházpedagógus, tanítója

Zsűritag: Dobos Matild, nyugalmazott könyvtáros, óvónő, tanár

I. Kotroczó Levente Dániel, Platán Utcai Általános Iskola. 1/a. – Kacor király (Felkészítő: Kotroczó-Varga Renáta)

II. Horváth Dániel, József Attila Általános Iskola 2. o. – A szilvás gombóc (Felkészítő: Horváth-Rekedt Gréta)

III. Papp Zsófia, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 2/a. – A róka és a gólya lakomája (Felkészítő: Pánczél Anita


Különdíj:

Bátori Krisztina, József Attila Általános 2. o. – Az okos lány (Felkészítő: Bátoriné Farkas Éva)

Juhász Hajnalka Orsolya, Platán Utcai Általános Iskola 2/b. – Az aranykocsi (Felkészítő: Fazekas Katalin)


3-4. osztály:

Zsűrielnök: Hideg János, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium magyar szakos pedagógusa

Zsűritag: Seres Antalné, nyugalmazott könyvtáros, magyar szakos pedagógus

I. Vései Vanessza Dzsenifer, Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 4/b. – A bolond falu (Felkészítő: Ürmösné Csányi Éva)

II. Szóllát Zsóka, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium  4/a. – A három együgyű lány (Felkészítő: Szóllátné Kolenyák Katalin)

III. Andrási Alíz, Platán Utcai Általános Iskola 3/a. – A kolbász, a béka és az egér (Felkészítő: Bense Miklósné)


Különdíj:

Gál Hunor Attila, Dózsa György Általános Iskola 3/b. – A dicsekedők (Felkészítő: Kovácsné Kosztor Marianna)


5. osztály:

Zsűrielnök: Kapus Béláné nyugalmazott iskolaigazgató, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke, magyar szakos pedagógus

Zsűritag: Kállainé Vereb Mária, nyugalmazott könyvtárigazgató

I. Fendrik Ádám, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 5/b, – Az öregember és a pokróc (Felkészítő: László Éva)

II. Mikulás Noémi Anna, Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola 5. o. – Milyen öreg az ördög? (Felkészítő: Lőrincz Hajnalka)

III. Rekedt-Nagy Panni, József Attila Általános Iskola 5/a. – A gróf, a kópé kondás meg a szarka (Felkészítő: Jankovszkiné Dobó Anikó)


Különdíj:

Gál Péter Attila, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 5/b. – A vénasszony és a halál (Felkészítő: László Éva)

Szabó László Áron, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 5/b. – A rátóti csikótojás (Felkészítő: László Éva)


6-7-8. osztály:

Zsűrielnök: Andrási Endréné, a Szent Benedek PG, magyar szakos pedagógus könyvtárosa

Zsűritag: Eszes Gergely, a Szent Benedek PG Szakközépiskola pedagógusa

I. Solymosi Áron, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 8/a. – Palkó és az ördög (Felkészítő: László Éva)

II. Kovács Benedek Bátor, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 7/b. – A három vándorló (Felkészítő: László Éva)

III. Szórád Hanna, Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 6/b. – Bolondos Gyurka (Felkészítő: Bakai Ildikó)


Különdíj:

Virág Réka, Dózsa György Általános Iskola 7/a. – A három vándorló (Felkészítő: Czigányné Forgó Zsuzsanna)

V. B.
               

Kövessen minket a Facebookon is!