Ki az, aki segítő kezet nyújt?
Mike Sámuel 1971. február 17-én született Erdélyben a Szilágy megyei Oláhbaksán - szülei - Mike Béla és Ilyés Ilona négy gyermeke közül harmadikként. Édesapja ebben az időben a Szilágy Ballai Baptista Gyülekezet és másik nyolc gyülekezetből álló körzet lelkipásztora.
1986-ban – 15 évesen - már van rálátása lelki életére és azt megszokásokból táplálkozónak, képmutatónak, hidegnek tartja. Az evangélium és egy közeli barátja radikális megtérése által meghívást kap a tudatos Krisztuskövető életre. Erre az életre való megtéréséről önmagát nem kímélve, különösen fiatalok előtt, meggyőzően vall.
1989-ben érettségizik, a szocialista képzés jellegzetessége, hogy az érettségi bizonyítvány mellé autóvillamosság szerelői és kamionsofőri képesítést is adnak. Osztályuk háromnegyedét pártutasításra a Zsil völgyébe küldik, mint később kiderül nem a szakmában, hanem a bányában akarnak nekik munkát adni. Mivel megtagadták a párt döntését, büntetésből semmilyen vállalat nem alkalmazhatja őt sem. Hosszas kilincselés és közbenjárás után felveszik, mint ládaszögelő szakképzetlen munkást, egy zöldség és gyümölcsforgalmazó vállalatnál, ahol mindössze négy hónapot dolgozik az 1989-es forradalom kitöréséig.
1990 februárjában sikerül elhelyezkedni a szakmában a helyi tömegközlekedési vállalatnál. 1990 őszén személyes csendességei és néhány ismerős bátorítása nyomán elhívást kap a lelkipásztori szolgálatra. 1990-1995 között lelkipásztori szakon elvégzi tanulmányait a Budapesti Baptista Teológián.
1995 őszén házasságot köt a debreceni születésű Dobos Laurával, két gyermekük születik Flóra (13 éves) és Botond (10 éves). A teológia elvégzése után öt évig a Nagyváradi „Betlehem” Baptista Gyülekezet, majd másik öt évig a Kolozsvári Baptista Gyülekezet lelkipásztoraként szolgál. Ez utóbbi helyen egy felekezetközi egyetemi és főiskolai keresztyén diákmozgalom bontakozik ki, ami 20 főről 200 főre növekszik.
2004-ben meghívják a Kecskeméti Baptista Gyülekezethez, melyet örömmel elfogad és Isten kegyelmének tartja, hogy nyolc éve ennek a közösségnek lehet lelkipásztora. Korunk lelki állapotáról, eltévelyedésünkről különös erővel szól az ökumenikus imaheteken. A világban megmutatkozó fő teológiai áramlatokkal megegyezően a jelenkor betegségének, lopakodó ateizmusnak, a hit elszívásának tartja a bűn és pokol tagadását.
Saját belső világának alázattal történő feltárása, önmagában való mélyre hatolása segíti hallgatóságát saját lelkének rezdüléseit tudatosítani és Istenhez tartozását erősíteni, a hit langyosságát felszámolni. Mindezt az erdélyi nép-nyelv fordulataival, humorával fűszerezve költői ihletettséggel teszi, talán nem is sejtve, hogy nekünk kecskemétieknek mennyi új ízt ad nyelvünk műveléséhez, élvezetéhez.
(életrajzi info: kecskemetibaptista.hu)