Helyi hírek 2014. október 29. 14:55

Rövid, de kreatív az őszi szünet

Képgaléria
Rövid, de kreatív az őszi szünet
Anna, Hanna és Panna őszi ablakdíszt készített a művelődési ház kézműves foglalkozásán

Várakozáson felüli létszámban jelentkeztek a gyerekek a művelődési ház által szervezett kézműves foglalkozásra. Kezdetben kevésnek bizonyult az előkészített asztal és szék, ám hamar kerítettek mindenki számára munkafelületet.

– Őszi levelet készítek, majd hazaviszem, és az ablakomat fogja díszíteni – mesélte Anna (7). – Gyorsan telik az őszi szünet, már jártunk Kecskeméten is a mamánál, és szeretem a kézművességet is, eljönnék máskor is.

Hanna (10), szülei segítségével gyakran kihasználja a szünidő kellemes eltöltésére szervezett lehetőségeket:

– Máskor is vettem már részt foglalkozásokon, nyáron lovas táborban voltam. Holnap is eljövök, és szeretnék Karácsony előtt is, ha lehet.

Panna (10) szülei egy szórólapon találkoztak a programmal:

– Még maradt egy kevés házi feladatom, de így igazán jól telik az őszi szünet. Télen is jó lenne, ha készíthetnénk karácsonyfadíszeket.

– Felgyorsult a világ – mondta Fekete Beatrix szakmai egységvezető, a kézműves foglalkozás szervezője –, de igény van az ilyenfajta tevékenységre, az alkotás és a kreativitás sikerére. Nem utolsósorban a gyerekek őszi szünetéből is átvállalunk 2 napot, ennyivel tehermentesítjük a szülőket.

Terveztek-e hasonlót a téli szünetre?

– Dolgozunk rajta, hogy rendszeressé tegyük a foglalkozásokat, mert látjuk az igényt erre. Megszólítjuk és hívjuk a gyerekeket, elképzeléseink szerint szombat délelőttönként is, de a téli szünetben mindenképpen lehet kézműveskedni a művelődési központban.

Beatrix körkérdésére a többség a következőnapi foglalkozásra is jelentkezett, amikor madáretetőt készítenek, amely majd a gyerekszoba vagy a játszósarok dísze lehet.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!