Helyi hírek 2021. december 28. 16:00

Kifosztotta és ököllel verte saját anyját a drogos félegyházi férfi

Kifosztotta és ököllel verte saját anyját a drogos félegyházi férfi
Vádat emelt az ügyészség egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki idén januárban egy utazás során meglopta a saját anyját, később az orrát is eltörte, de ezeken kívül más bűncselekményeket is elkövetett.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől a megyei hírportál megtudta, hogy, a kábítószerfüggő férfi január 14-én együtt utazott az anyjával és egy férfivel Budapestről Kiskunfélegyházára. Az út során a két sértett elaludt a mikrobuszban, a vádlott ezt kihasználva összesen 110 ezer forintot lopott el tőlük. Később a kárt mindkettőjüknek megtérítette.

A vádlottat még ugyanezen a napon éjszaka Kiskunfélegyházán rendőrök igazoltatták, zsebéből két csomag fehér por került elő. A szakértő megállapította, hogy a por „kristály” fantázianevű kábítószert tartalmaz.

Márciusban a férfi kiskunfélegyházi otthonukban vitába keveredett az anyjával, és háromszor ököllel háromszor megütötte az asszony fejét. Az anya a bántalmazás miatt zúzódásokat és nyolc napon túl gyógyuló darabos orrcsonttörést szenvedett.

A vádlottnak egy negyedik bűncselekmény miatt is felelnie kell. Áprilisban egy délután egyik barátja és annak barátnője nála voltak, de összevesztek és a nő az utcán betörte a ház háromszárnyas ablakának két szárnyát. “Megmutatom én nektek, hogyan kell ablakot betörni!” – kiabálta erre a vádlott, majd a kezével betörte az utolsó szárnyat is, közben pedig üvöltözött.

A szabadlábon védekező, büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség két rendbeli kifosztás bűntettén kívül kábítószer birtoklása és súlyos testi sértés bűntettével, valamint garázdaság vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Kövessen minket a Facebookon is!