Kirándulás a Kikindai Tökfesztiválra
Összesen 69 fő utazott a szerb testvérvárosba, a sok jelentkező miatt két autóbuszt is indítottak. Kikindára 2014. október 11-én reggel hét órakor indultunk. Az idő is kedvezett nekünk, mert száz ágra sütött a nap. A határon várakoznunk kellett, így egy kis késéssel tíz óra körül érkeztünk Kikindára, ahol várt ránk a Nagykikindai Önkormányzat idegenforgalmi és nemzetközi kapcsolatok megbízottja, Talpai Sándor. Köszöntött minket, majd elkísérte a csoportot Kisorosziba, ahol magyar segítséggel megalkották a Magyar Tájházat.
Megtekintettük a gyönyörűen berendezett régi parasztházat, majd a gyerekek játszottak a gyönyörű parkban, ahol egy kis tó is található. A tájház megtekintése után visszautaztunk Kikindára, ahol elfogyasztottuk a bőséges ebédet. Ebéd után szabadprogram keretében vettünk részt a Tökfesztivál programjain a kikindai Polgármesteri Hivatal előtti téren. Említettem még soha nem jártam tökfesztiválon, csak ámultam mi minden van: ettünk tökös-mákos rétest, tökpogácsát, ittunk töklevet, és vehettünk tökből készült pálinkát. Múzeumlátogatás során mamutcsontokat csodálhattunk, és a fesztivál csúcspontja a helyi töktermelők bemutatója, tökfaragások és a rekordok díjazása volt.
A testvérvárosi kapcsolat révén a lányom találkozhatott a szerb diákokkal, akikkel a nyár folyamán Olaszországban Feltrében megismerkedtek. Nagy öröm volt látni, ahogy átölelik egymást. Eljött az idő, amikor indultunk vissza Kikindáról Kiskunfélegyházára, igaz a határnál hosszú várakozás volt, de a sok élmény, a szép látvány és a gasztronómia feledtette velünk. A résztvevők utazását Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Testvérvárosi Egyesület támogatta.
Nagy Erika