Műlábbal kezdett új életet a félegyházi tűzoltó
Borítókép: Vajda Piroska
Farkas Zsolt célul tűzte ki, hogy kijusson három év múlva Párizsba, a paralimpiára
Novemberben múlt egy éve, hogy Zsolt élete teljesen megváltozott. A barátjával tervezett évzáró motorozás hajszál híján ugyanis végzetesen zárult. Egerbe tartottak, amikor Farmos közelében egy jármű keresztbe állt előtte az úttesten. Mindez olyan hirtelen történt, hogy Zsoltnak esélye sem volt fékezni, belecsapódott a trélerbe és lerepült a motorról. A baleset helyszínéről mentőhelikopterrel szállították Kecskemétre – mondta el a mögötte álló emberpróbáló időszakról a megyei hírportálnak.
Az ütközés következtében nem vesztette el az eszméletét, mindenre pontosan emlékszik.
A műtét előtt még sikerült értesítenie a menyasszonyát, akinek annyit üzent, hogyha felébred majd beszélnek. Erre azonban nagyon sokat kellett várni. Zsoltot ugyanis több mint húsz napig mélyaltatásban tartották, olyan súlyos állapotba került. Két hétig küzdöttek a bal lábáért, de csak térd fölötti amputálással tudták megmenteni Zsolt életét. Huszonnégy nap eltelte után került olyan állapotba, hogy felébreszthették. Azok a pillanatok örökre bevésődtek az emlékezetembe. Kemény volt nekem és a menyasszonyomnak is. Akkor szembesültem azzal, hogy nincs meg a bal lábam – idézte fel Zsolt. Helyzetét a koronavírus még tovább nehezítette, hiszen nem fogadhatott látogatókat. Menyasszonya mellette lehetett, de szülei csak egyszer látogathatták meg. Zsolt a Covid-fertőzést is elkapta, így 21 napot töltött karanténban, akkor viszont senki nem látogathatta. Karácsony előtt engedték ki a kórházból, így az ünnepeket már a családjával tölthette.
– Felemás érzések kavarogtak bennem. Örültem, hogy hazakerültem végre, de egy teljesen új életszituációba kerültem. Akkor még nem tudtam állni sem, így kerekesszékbe kényszerítve elég bonyolult volt az élet egy panellakásban. Mindig meg kellett kérni valakit, hogy segítsen be- vagy kijutni a lépcsőházból, ahol bár akadálymentesítve van a lépcső, de használhatatlan. A családom, barátaim és kollégáim jöttek segíteni. A lakásban is újra kellett tanulnom mindent, meg kellett tanulni ellátni magam. Nem volt könnyű, hiszen teljesen legyengültem. A kórházban töltött idő alatt több mint 40 kilót fogytam – sorolta nehézségeit. Zsolt karácsony után kapott tanuló műlábat, és részt vehetett egy korai rehabilitációs programban, hogy megtanuljon a protézissel járni. Ez sem volt egy könnyű művelet.
– A garázsunkban a menyasszonyom családja készített egy korlátot, ahol rengeteget gyakoroltam. Januárban mehettem az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, ott két hónap alatt annyit fejlődtem, hogy két mankóval jöttem haza. Megtanultam használni a protézist és sokat erősödtem – mesélte Zsolt, akinek fizikálisan sokkal gyorsabban ment a gyógyulás, mint a lelki felépülés. Az a legrosszabb ebben, hogy nem tudtam felkészülni erre a helyzetre.
Az amputálásba nagyon nehéz volt beletörődni, főként úgy, hogy mindig aktív életet éltem.
Tűzoltóként is sportoltam, minden versenyen ott voltam. A sport az életem része volt. Nagyon sokat köszönhetek a menyasszonyomnak, aki mindig kirángat a gödörből. A családom, a barátaim, a kollégáim, a volt edzőm, Nagy Krisztián is mellettem álltak, illetve a várostól is nagyon sok támogatást kaptam. A munkahelyem sem engedi el a kezem. De nem is szeretnék leszerelni, habár hazánkban még nem volt arra példa, hogy amputációval valaki hivatásos állományban maradhasson. Tizenöt évig vonulós tűzoltóként dolgoztam, egyelőre folynak az egyeztetések a foglalkoztatásommal kapcsolatban – sorolta Zsolt.
A fiatal tűzoltó sokat köszönhet korábbi sportos életének. Orvosai szerint erős testalkata is közrejátszott abban, hogy túlélte a balesetet. A sport kitartásra nevelte. Arra, hogy semmilyen helyzetben nem szabad feladni.
– A rehabilitáció után ismét elkezdtem edzőterembe és uszodába járni. Célul tűztem ki ugyanis, hogy szeretnék kijutni három év múlva Párizsba, a paralimpiára. Ebben segít nekem Nagy Viktor edző, akit a Magyar Paralimpiai Bizottság ajánlása után kerestem fel. Elhatároztam, hogy ha már így alakult, akkor a legtöbbet szeretném kihozni az életemből – összegezte Zsolt. Végezetül hozzátette: örömmel tölti el, hogy a műlábát látva ma már egyre kevesebben bámulják meg a városban. Az előítéletet felváltotta az elfogadás.
A felkészülésben nincs akadály
Nagy Viktor edző korábban szép sikereket ért el a paralimpikon Csontos Piroskával, így nem volt ismeretlen számára ez a fajta munka. Ám végtaghiányos sportolóval még ő sem foglalkozott. Mint mondta, a paralimpiára való felkészülés során az első cél, hogy Zsolt kellően felerősödjön. Az erősítő edzések mellett pedig folyamatosan gyakorolják az atlétikai feladatokat.
– Szerencsére, nem a nulláról indultunk, hiszen a dobómozdulatok benne vannak Zsolt kezében, mivel középiskolás koráig atletizált és utána is sportolt. Az ülő dobószámra való felkészítés számomra is nagy kihívás, Zsolttal együtt tanulom én is. Gőzerővel készülünk az első magyar versenyre, ami február végén lesz, illetve szeretnénk minél előbb a nemzetközi mezőnyhöz is csatlakozni – mondta el Nagy Viktor.
