Helyi hírek 2022. január 11. 08:00

Folytatódik Félegyháza újjáépítése

Folytatódik Félegyháza újjáépítése
Kedves Félegyháziak! Városunk soha nem látott változásokon ment át az utóbbi években. A megtisztelő önkormányzati választási eredményeket követően kollégáimmal megkettőzött erővel láttunk neki a munka folytatásának és terveink megvalósításának. Pár hónap múlva azonban jött a járvány és egy időre úgy tűnt, mindent visz. Pénzt, munkahelyeket, terveket.

Azonban Félegyháza mint mindig, most is talpra állt. A járványkezelés árnyékában minden erőnkkel és optimizmusunkkal arra koncentráltunk, hogy ha vége lesz ennek a rémálomnak, azok a települések fognak tudni érvényesülni, akik felkészülnek a jövőre. Mi ezt tettünk.

Tervezések, egyeztetések, költségvetési tárgyalások töltötték ki az elmúlt 1,5-2 évet. Ennek úgy látjuk most érik be a gyümölcse. Félegyháza a következő 36 hónapban legalább akkorát fog előre lépni, mint az elmúlt években. Elindulunk azokért az európai uniós és hazai forrásokért, melyeknek köszönhetően már nem csak az elmúlt évtizedek adósságait törlesztjük, hanem olyan fejlesztéseket valósítunk meg, melyekkel Kiskunfélegyháza felzárkózhat az ország legversenyképesebb településeinek sorába. A következő projektek pályázatai, építési munkái indulnak el a mai naptól kezdve a következő másfél évben.

• Folytatjuk a városközpont megújítását. Terveink szerint mintegy 800 millió forintból megújul a város egyik legforgalmasabb része, a „Kisposta” környéke. A Kossuth utcát mindkét oldalán teljesen újjáépítjük az Attila utcától a Dózsa György utcáig, illetve a Batthyány utcától az Ady Endre utcáig. A Horváth Zoltán utcai „kocka játszótér” és a „Venezia udvar" is teljesen új arculatot kap.

• Elbontjuk és egy új óvodát építünk a Bercsényi utcai óvoda helyére.

• Egy minden igényt kielégítő kerékpáros, rolleres, görkorcsolyás sportparkot építünk a volt Vasas-pályán. Az eredeti terveket átgondolva nagyobb teret engedünk az extrém sportoknak, emellett azonban a hagyományos sportokat kedvelőkről sem feledkezünk meg. Egy a Petőfi lakótelepéhez hasonló foci- kosár- és kézilabdapálya is épül, lesz 400 méteres futókör, felnőtt kondipark, gyermek játszótér, közvilágítás és kamerarendszer is. Őszintén hiszem, hogy a megújuló Vasas-pálya a félegyházi fiatalok új találkozási pontja lesz a jövőben.

• Újjáépítjük a Petőfi-lakótelep bölcsődéjét

• Pontot teszünk a Molnártelepi út ügyére, így egy megfelelően széles, közvilágítással ellátott új utat építünk az ott élőknek és az ott dolgozóknak.

• Szeptemberre megépül a város új bölcsődéje a Móravárosban

• Még az idén elkészül a város új központi parkolója a „Nagypostánál”, újjáépül a Korona utca, a Deák Ferenc utca legforgalmasabb szakasza, a Csongrádi utca a vásártérnél 80 új parkolóval és még több rövidebb útszakasz.

Nagy építkezések előtt állunk. A városközpont újjáépítése során közösen meg kellett tanulnunk, hogy nagy változásokhoz nagy türelem is kell. Útlezárások, por, kellemetlenségek kísérik ezeket a munkákat, de úgy gondolom egyvalamiben megállapodhatunk: a végeredmény kárpótol majd mindenért.

Ehhez kérem további támogatásukat és bizalmukat!

Csányi József
polgármester
             

Kövessen minket a Facebookon is!