Kovács Ferenc szobrászművész emléktábláját avatták fel a PG-ben
Képgaléria
A leleplezés előtt Rokolya Csaba igazgató köszöntötte a megjelenteket.
Elmondta: – A mi intézetünk az Alföld közepén az egyetlen állami tanítóképző volt. Kezdetben Csongrádon működött, de a Tisza gyakori áradása miatt 1876-ban Kiskunfélegyházára költözött. Ez az iskola nevelte több mint 8 évtizeden át a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl nagy területének néptanítóit. Iskolánk nemcsak a falunak és a tanyavilágnak adott hivatásszerető nevelőket, hanem végzett diákjai közül többen váltak az oktatás és nevelés irányítóivá, politikai, társadalmi, tudományos, irodalmi, művészeti és sportéletünk kiemelkedő képviselőivé.
Rosta Ferenc alpolgármester így méltatta a művész munkásságát: – Olyan valakinek állítunk most emléktáblát, aki a modern magyar szobrászat egyik első, nagy formátumú képviselője, a nonfiguratív plasztika jelentős alakja, s akinek Félegyházán több alkotását is megtaláljuk. Akik nem kedvelik az emléktáblákat, azok most fanyaloghatnak, hogy megint egy újabb… Nos, erre a válaszom, hogy az egyéni és a kollektív emlékezet is annyira szellős, hogy állandóan meg kell erősíteni azokat az információkat, hogy egyes emberekre miért kell emlékeznünk, miért kell őket folyamatosan tudatunkban tartani. Ezt a célt szolgálja ezen emléktábla is, amely Kovács Ferenc, kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművészt idézi azoknak, akik egy-egy pillantást vetnek rá.
Kovács Ferenc 1926-ban született Kiskunfélegyházán. Az ifjú korból hozott élmények, a Félegyháza körüli tanyavilág tágassága lesz az alapja az emberi és művészi kibontakozásának. Városunkban a Móra-téren található Citerás paraszt figurájában testesedik meg zenélő édesapja, ahol a hangszer lassú dallamát átveszi a test – a zene hosszú szövetébe öltözve. Egyedi utat bejáró, erős egyéniségű, őserőt felmutató, meg nem alkuvó alkotó volt, akinek korántsem volt könnyű útja, hiszen amikor előállt új szemléletű alkotásaival, akkor még a szocialista realizmus, mint követendő stílusirányzatot preferálták a hivatalosok.
1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, ahol az egyik fő tantárgyat, a mintázást tanította. Mérhetetlenül tárgyilagos, vitára kapható tanár volt, igazi tekintély, aki nagyon tisztelte a küzdeni akarást, a küzdeni tudást, a szorgalmat. Városunkban sok kül- és beltéri alkotás viseli keze nyomát. A leghíresebb talán a viharos közelmúltjával a „Káposzta”-ként emlegetett Csobogó című szépen helyre állított, s méltó helyét megtalált szobra, de a Petőfi-lakótelepen elhelyezett szoborpark is városszerte ismert, a nagy, lassú testek mintha a földből lépnének elő alkotássá. A beltéri alkotások közül a legszebb műve a Kiskun Múzeumban található és a Szaturnusz címet viseli. És a jelenlévők között is vannak olyanok, akik még emlékeznek rá, hogy 1979-ben a művész saját vállán vitte fel Móra portréját a nagy íróról elnevezett iskola első emeletére – idézte az emlékeket Rosta Ferenc.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton
