Bükki Tamara Bács-Kiskun megye népi motívumaiból készített önálló kollekciót

A Bács-Kiskun megyei önkormányzat tavaly ősszel hirdetett pályázatot, amelynek célja a megye, és híres néprajzi motívumainak népszerűsítése volt.

Borítókép: Csoportkép a kiskőrösi divatbemutatón

A pályázatot Bükki Tamara divattervező nyerte, aki korábban a Berkemannál, illetve a Nanuskhánál is dolgozott, azonban most már több mint egy éve kizárólag saját brandjét, a Tamkát építi – írta cikkében a Marie Claire. Tamarának korábban is jelent már meg önálló kollekciója, azonban a pályázatra készített FI 200 (a kollekció neve – a szerk.) több szempontból is egyedi és kiemelkedő projektje a tervezőnek, aminek köszönhetően több modellt is a „megyébe bújtatott”. Az interjút a Covid-helyzet miatt a Zoom rendszeren keresztül folytattuk, így egy rövid technikai bajlódás és a kötelező formalitások után bele is merültünk a beszélgetésbe.

– Hogyan kerültél a divatiparba?

– Az anyai nagymamámnak volt egy varrógépe, ami engem nagyon pici gyerekkorom óta érdekelt, ezt ő észre is vette, így el is kezdett tanítgatni, az akkor még Ez a divat című magazinból. Kezdetben együtt varrogattunk, majd a szüleimtől kaptam én is egy saját gépet. Mivel az édesanyám nagybátyja francia–angol női szabó volt Budapesten – ő híres színésznőknek varrt ruhákat – rengeteg csodálatos, maradék anyagot kaptam tőle.

– Ezek szerint a család nagy hatással volt rád…

– Igen. Ráadásul nagyon szerencsés is voltam, mert az apai nagyapám sokat járt a munkája miatt Párizsba és Indiába, így mindig nagyom sok szép ruhát kaptam tőle, ez is tovább ihletett.

A „megyébe bújtatott” család

– Mikor döntöttél úgy, hogy létrehozod a Tamkát?

– Folyamatosan varrtam, először csak magamnak, aztán később a barátaimnak is. Közben elhelyezkedtem egy német cégnél felsővezetőként, ami először nagyon klasszul hangzott, de hiányzott belőle az alkotás, annyira, hogy emellett a munka mellett nem is maradt időm többet „varrogatni”.

– Mi történt ezután?

– Először megegyeztünk, hogy csak 3-4 napot dolgozom, hogy mellette maradjon időm a saját projektjeimre. Végül az összes spórolt pénzemet belefektetve szerveztem egy divatbemutatót, amire rengeteg ruha készült.

– Hogy sikerült?

– Nagy sikere volt. Tetszett az embereknek, így én is egyre több és egyre színesebb ruhákat készítettem. Viszont eközben, még folyamatosan dolgoztam a munkahelyemen is, aztán rájöttem, hogy ez így nem megy tovább. Vagy teljes erőbedobással dolgozom, és akkor a saját projektjeim nem lesznek soha olyan szintre véve, amilyennek én szeretném őket látni, vagy otthagyom a munkahelyemet, és csak ezzel foglalkozom. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és most már több mint egy éve csak a Tamkát csinálom.

Tamara az utolsó simításokat végzi a divatbemutató előtt

– Milyen tapasztalataid vannak, mióta a saját márkádat helyezted a középpontba?

– Azt vettem észre, hogy mindenhol másmilyet kell csinálni, mert minden szakma túltelített. Valami olyat, ami egyedülálló. Sokan el is bizonytalanítottak. Azt kérdezték tőlem: „Biztos ez így ötvenhez közel?” „Miért nem jó neked ott a munkahelyeden?” Én meg úgy éreztem, hogy ez engem teljesen felőröl, ráadásul még esélyt sem adok annak, hogy megpróbáljam.

Én azt gondolom, hogy ha valaki mást csinál és különlegeset, mindegy, hogy hányan vannak, mindegy, hogy hány éves vagy, egyszerűen csak jól kell csinálni! Nekem ezek a tapasztalataim!

– Neked egyszer sem rengett meg a bizalmad a saját döntésedben?

– Leginkább az lebegett a szemem előtt, hogy ez egy gyerekkori álom volt számomra, és talán pont azért, mert ötven elmúltam, ha nem próbálom meg most, akkor valószínűleg soha. Emellett nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Így biztattak is emberek amellett, hogy elbizonytalanítottak. Ők pedig végig azt mondták: „Gyerünk, csináld!” Ma pedig már én is ezt mondom, „Gyerünk, csináld!” Nem fogok megállni, ha idáig eljutottam! Főleg a legutóbbi projekt sikere után.

– Ez a projekt nem más ugye, mint az FI 200, fantázianevén a „Megyébe bújva” kollekció. Te találtad ki a nevét, vagy ez már eleve bele volt foglalva a pályázatba?

– Nem én voltam, viszont ez egy jó kis szlogen, amit az egyik marketinges talált ki a megyében, de nekem is nagyon tetszik. Azonban a kollekciónak a valódi neve, hogy FI 200 (egybeolvasva és nem betűnkként kimondva, tehát nem „efi”, hanem „fi”) , ami pedig Petőfi Sándorra utal. Petőfi Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön (?) született, és 2023. január 1-jén lesz a születésének a 200. év fordulója, igazából már erre készültünk ezzel a kollekcióval, és tervbe van véve több új modell készítése is. Terv az is, hogy addigra már ez a kollekció értékesítésre kerüljön, hogy a nagyközönség meg tudja vásárolni.

Anya és lánya kalocsai mintában

– Szerinted miért éppen ez a kollekció hozta el a sikert számodra?

– A többi kollekcióval az volt a baj szerintem, hogy bár nekem tetszett, valahogy mégis átlagos volt, „ilyet bárki tud csinálni” érzést keltett bennem. Persze, ez bármiről elmondható, az új kollekcióról is, de én úgy érzem, hogy Magyarországon én mégis úttörő vagyok benne. Pont ez volt, amire vártam, hogy valami olyan készüljön, ami tényleg új és egyedülálló.

– Miért egyedülálló ez a projekt?

– Én kiskunmajsai, tehát Bács-Kiskun megyei vagyok, így eleve közel állt hozzá a téma. A pályázat keretében 10 motívumcsaládot, és családonként plusz 1-2 motívumot választottam ki, amiket teljesen más megközelítésből tettem rá új, modern, használható ruhákra, illetve anyagokra.

Kecskeméti suba női kosztüm

– Hogyan nézett ki ez a gyakorlatban?

– A használt motívumelemek tökéletesen megegyeznek az eredetivel, de mondjuk van, amikor csak a motívum fele került rá a ruhára vagy más kreatív módon játszom a szimbólumokkal. Az értékesítésnél vagy a bemutatásnál azonban mindez nem fog gondot okozni, mivel mindegyik ruhához egy függő címke jár, ami pontosan tartalmazni fogja a motívum leírását, és hogy honnan származik.

– Mik voltak ezek az egyéb kreatív módszerek a motívum felhasználásnál?

– Ha Bács-Kiskun megyéről beszélünk, természetesen Kalocsát nem lehet kihagyni, azonban a kalocsai motívumokat, kvázi egy gyerekrajzzá alakítottam át, illetve szétszedtem a mintaelemeket és a ruha különböző részein helyeztem el. Még abban is próbáltam egyedülállót alkotni, hogy nemcsak hímzett motívumokat használtam, hanem például a kecskeméti Cifrapalota pávatermének szecessziós elemeit, vagy ugyanezt tettem Kiskunfélegyháza városházával. A kékfestő motívumot gyakorlatilag újrarajzoltam, és Photoshoppal szerkesztettem rá a ruhára.

A kiskunfélegyházi szecessziós elemek újra gondolva

– Hogyan választottad ki a végleges néprajzi motívumokat, amik végül a ruhákra kerültek?

– Volt egy kiírás a megyében: ha egy Bács-Kiskun megyében élő ember lát egy olyan motívumot, ami szerinte a megyére valamiért jellemző, vagy neki valamiért tetszik, akkor ezt beküldheti nekem. Nagyon-nagyon sok motívum érkezett, a tervek szerint pedig maximum tízet kellett kiválasztanunk, ami nagyon nehéz volt, hiszem csak ha a kiskőrösi anyagot nézem, van legalább 150 motívum, amit kaptam. Azonban ahogy az ember belemélyed és elkezd dolgozni, olyan ötletek jönnek, amik először fel sem merültek. Például kaptam a hajósi pincesor épületeinek téglaberakásairól fotót, végül ez nem került bele a kollekcióba, de elkezdtem játszani vele, és a végére újabb és újabb ötletek ugrottak be. Végül, miután az összes ilyen elemmel végigjátszottam az ötleteimet, kiválasztottam belőle a legjobb tízet.

– Neked van személyes kedvenc motívumod az elkészítettek közül?

– Leginkább a hartai bútorfestészetbe szerettem bele, ez is olyan minta, amit nem a hímzésből vettünk át. Ennek mind a színvilága, mind a motívumai magával ragadtak. Az elején a Tamkáról kérdeztél, hozzá kell tennem, hogy a ruhatáramban alig van egyszínű darab, a Tamkában még annál is kevesebb, szinte mindegyiken van valami motívum, talán ezért is tudok jól bánni velük. A hartai mindenképpen egy favorit, de utána nehéz rangsorolni, a kecskeméti suba motívumait, a kalocsai paprikát egyaránt imádom, és a többivel is hasonlóképpen vagyok.

Hartai bútorfestés egyberuhán

– A hagyományőrzés mennyire volt fontos tényező a kollekció készítése alatt?

– Mindenképp egy fontos részét képezte a projektnek. Azt éreztem, hogy ha most a klasszikus ruhákon viselt népi motívumokról beszélünk, főleg kalocsai és matyó mintákkal találkozhatunk. Ezen kívül a többit még nem nagyon használták fel. Egyedül azokon a hagyományőrző emberek munkáin láttam hasonlókat, akik hímzéssel foglalkoznak, és hagyományos szabásvonalú ruhákat készítenek. Nagyon szűk az a réteg, akik ezeket a darabokat utcára is felveszik. A ruháimban viszont azt láttam, hogy nagyon modernek lettek, illetve hétköznapi viselésre is alkalmasak. De például olyat, mint a hartai mintájú bútorfestészetet ruhára komponálni – még senkitől sem láttam.

Megtisztelő dolog, hogy én ezeket a mintákat olyan ruhákra tehetem rá, amiknek segítségével minél többen megfogják ismerni a megyét, és a néprajzi motívumokat.

– Ez egy olyan kollekciód, ahol te tervezted és választottad ki az anyagot is. Milyen technikára esett végül a választás?

– Először összeírtam a technikákat, amiket itt, Magyarországon alkalmazni tudok, nyilván a hímzés szerepelt rajta, mint lehetséges technika, ebből egy ruha maradt végül a kollekcióban. Aztán gondoltam, hogy a kékfestő anyagokat eredetiben vásárlom meg, vásároltam is egyébként elég sok fajtát. Aztán felmerült a selyemfestés, sajnos ez a motívumok bonyolultsága miatt nem vált be. A textilfestés pedig egyértelmű volt. Magyarországon elérhető még a textilnyomtatás is, de egyedül a szublimációs eljárás, ami poliészter anyagra történik. A kollekció nagy része végül ebből készült. Viszont azóta tovább kutattam…

Kecskeméti subaminta féfiingen

– Nem működött elég jól a poliészter?

– A poliészter meglepően jól viselhető anyag, én magam is kipróbáltam, és sokan mások is pozitív visszajelzéssel szolgáltak. Egy bajom van vele, a jövő megmentése… ez az egy, ami aggaszt. Ez egy nagyon fontos szempont számomra. Szerettem volna már most, ha ez így sikerül, de folyamatosan kutatom a lehetőségeket, és igyekszem a legzöldebbet választani.

– Ezek szerint a Tamka egész arculatában szerepet kap a „zöld” gondolkodás?

– Szeretném, ha a gyártás a későbbiekben teljesen zero waste (nulla hulladék) lenne, én most is minden leeső anyagot megtartok és újrahasznosítok. A nagyobbakból pici táskákat varrok, amiben a ruhát lehet majd megvásárolni. Nem szeretnék sem papírt, sem nejlonzacskót felhasználni a csomagoláshoz. A kisebb darabokhoz pedig szintén egy zöld csomagolástechnikát fogok alkalmazni, de az még egyelőre titok, hogy mit.

– Remélem, mire legközelebb beszélünk, majd erről is kifaggathatlak!

– Mindenképpen! Annyit elárulhatok, hogy már szinte minden megvan hozzá, csak azóta még továbbfejlesztettem a technikát, és még tesztelés alatt van.

Hartai minta női kosztümön

– Ez egy nagyon összetett projektnek tűnik, a minták kiválogatásától kezdve, a megfelelő anyag kiválasztásán át a divatbemutatóig, rengeteg dolog történik. Te hogyan élted meg ezt a kreatív folyamatot és az egész projektet?

– Én nagyon jól éreztem benne magam, többek között pont azért, mert minden egyes anyagot én terveztem. Ez pedig tényleg egy új fűszer volt a munkámban. Aztán ezeket az anyagokat életre is kellett kelteni, és úgy felhasználni, hogy modern és hordható legyen, illeszkedjen a trendekhez. Illetve több program használatát is most tanultam meg, a Photoshop is ilyen volt.

Tényleg volt olyan, hogy egész éjszaka nem feküdtem le, mert tanultam, de a folyamat alatt rájöttem, hogy én nagyon szeretek tanulni.

Tamara minden egyes mintát saját kezűleg tervezett

– Nagyon érdekes hallgatni, ahogy a különböző művészeti ágak és a divat ötvözésén keresztül születnek meg végül is ezek az alkotások…

– Igen, és ebben van még egy fontos összetevő, mégpedig az, aki végül viseli a ruhákat. Én mindig nagyon figyelek arra is, hogy a mintát úgy illesszem a ruhára, hogy az mindenféleképpen előnyös legyen. Ne történhessen meg az, hogy össze-vissza vagy előnytelenül áll. Bár itt most ugye kimondottan a modellekre terveztem.

– A többi kollekciód esetében is fontos szempont volt ez számodra?

– Nem csak modellre tervezek, vannak átalakítható ruháim is. Az a célom, hogy olyan ruhák készüljenek, amik könnyen viselhetőek, és bármilyen korú, különböző testalkatú, magasságú emberek is boldogan tudják hordani őket. Szerintem a fő kérdés, hogy aki viseli a ruhát, szereti-e ezt a stílust. Ha szereti, akkor bármit meg lehet oldani. Ennyi.

– Nyáron volt az első divatbemutató, ahol láthatta a nagyközönség az FI 200 kollekciót, a Covid miatt sajnos a decemberi bemutatókat lefújták. Tervben van ezek pótlása, vagy tervezel még divatbemutatót, ahol látható lesz ez a kollekció?

– Igen, tervben van a megyével közösen három divatbemutató, ahol az a terv, hogy 20-tól 50+ éves korig lesznek modellek. Szeretném, hogy minden korosztály képviselje magát. Más városok is megkerestek nemrég, hogy az ő motívumaikból is készítsek kollekciót, ami őszintén megvallva nagyon jó érzés, mert ez azt jelenti, hogy tetszett, amit csináltam.