Sport 2022. január 17. 17:30

Évzáró gyűlést tartottak a Koppány íjászok

Képgaléria
Évzáró gyűlést tartottak a Koppány íjászok
Mint már megszokott, az évzárót kisebb karácsonyi ünnepséggel kötik össze a Turul Koppány Íjászai. Így történ ez 2021-ben is. Az eseményt Bense Blanka és édesanyja Kurainé Kis Szilvia zenei műsorával nyitotta meg. Blanka hegedűn és furulyán játszott, édesanyja csellón kísérte. Továbbiakban Dinnyés Gyula köszöntötte a megjelenteket, majd Kis Mónika ismertette az évben elért eredményeket, programokat, versenyeken megjelenést, és a versenyek szervezését.

Összesen 114 versenyindulást tudnak a Koppányok maguk mögött 2021-ben. Ebből 34 aranyérmet, 19 ezüstérmet és 13 bronzérmet szereztek meg. Összességével 66 éremmel gazdagították az éremgyűjteményt. Továbbiakban 11 negyedik helyezést, 8 ötödik helyezést és 3 hatodik helyezést értek el. Ezek után Dinnyés Gyula értékelte az évet.

A pandémia okából a versenyszervezésünk is megbotlott, hiszen a betervezett 3 verseny helyett mindössze egyet sikerült lebonyolítani. A vírushelyzet ellenére is mintegy 140 íjász vett részt az őszi versenyünkön, amit a Parkerdőben rendeztünk meg. Sajnos ez nagy visszaesés a létszámban, de látva az országban rendezett versenyek létszámát, ezért sikeresnek ítéljük meg ezt is. Ez vélhetően az eddig megszokott magasabb színvonalon rendezett versenyeinknek és a jó pályának köszönhető. Persze nagy érdeme van a Parkerdő szépséges környezetének is a sikerben.

Több városi rendezvényen is megjelentünk. Ebből legkiemelkedőbb volt az augusztus 20-i többnapos városi ünnepségsorozat. Három jurtával, történelmi élőképpel, gyerekjátékokkal, foglalkozással, kiállítással, íjászat kipróbálásával és minden nap csoportos íjászbemutatóval szórakoztattuk az arra kíváncsi lakosságot. Örömmel nyugtázzuk, hogy napi több száz embert sikerült meglövetni, megismertetni az íjászatot velük. Ebből kicsi profitáltunk is, hiszen jelenleg több új tagunk ott döntötte el, hogy csatlakozik a Koppányokhoz. Ezt ellensúlyozza azt, hogy mintegy 45-50 db vesszőnk semmisült meg a három napon és több mint 20 ember dolgozott ennek a lebonyolításán, az előkészületekkel, elpakolással együtt egy héten át. Megjegyzésként tagjaink megfogalmazták, hogy ezt a kívülállók nem tudják, el nem ismerik sem szóval, sem más módon, mégis örömteli fáradtság volt mindenki arcán a visszapakolás után megtartott értékeléskor.

Ősszel az „Íjászat Napját” indította el a Magyar Íjász Szövetség, amihez a Koppányok is csatlakoztak, oly módon, hogy a Blaha Lujza-téren egész napos ingyenes íjászatot kínáltunk a város lakosságának. Szerencsére sokan éltek a lehetőséggel és ha egyszerűsített módon is, de sikerült nekik a versenyszituációkba is belekóstolni. Szintén százas nagyságrendű embertömeget mozgattunk ezen a napon.

Csoportosan, vagy csatlakozva a város által szervezett ünnepségekhez megemlékeztünk nemzeti emléknapjainkon is, így március 15-én és október 23-án.


Ezek után Dinnyés Gyula köszönettel és kisebb tárgyi ajándékokkal jutalmazta a tagságot.
Az év legaktívabb versenyre járó díját kapta Bicskeiné Csányi Mária, aki 23 megmérettetésen indult, 20 érmet gyűjtött.

Ebben a versenyben szoros küzdelemmel, Zoboki Csenge végzett a második helyen, hiszen 18 versenyen indult és 18 érmet hozott.

A képzeletbeli dobogón Tamáskovics Gyula lett a harmadik, 9 versenyből 5 érmet szerzett.

Itt kell megemlíteni Balanyi Sándor aktivitását is aki 13 versenyen jelent meg, ebből 3 szor állt dobogóra.

Szólya Imre 8 versenyre utazott és kétszer volt dobogós.

A megemlítetteken kívül még nagyon sokan járultak a város és az egyesület képviseletében rajthoz állásukkal, az eredményeikkel, vagy a munkájukkal. A már jól bevált, mindenkit meghallgatunk alapon körbejárt egy vessző és akinél volt, az elmondta a véleményét, ötletét.
Végül a 2022-es év tervezése, annak megbeszélése és a hozott sütik, üdítők elfogyasztása következett.


Kis Mónika
Koppány íjász
                

Kövessen minket a Facebookon is!