Sport 2022. január 20. 08:00

Erőemelő Európa-bajnokság lesz Kiskunfélegyházán

Erőemelő Európa-bajnokság lesz Kiskunfélegyházán
AWPC-WPC Európa-bajnokságnak ad otthont a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok június 22. és 26. között.



A sportág kiskunfélegyházi népszerűsítője, a versenyek szervezője, Patyi Zoltán elmondta, hogy 2019-ben, egy pályázat benyújtásával kezdődött minden, aminek következménye volt a 2020-ban és 2021-ben is megrendezett Erőemelő Liga Kupa. Néhány év gyakorlata és egy újabb sikeres pályázat eredményeként nyerte meg 2022-ben Kiskunfélegyháza a WPC Európa-bajnokság rendezési jogát, amit azóta az AWPC-vel is kiegészítettek, vagyis a profik is versenyezni fognak itt. Patyi Zoltán hozzátette: ez a kategória magával hozott számos újdonságot, többek között a doppingvizsgálatok szükségességét is, ami a profi versenyzés velejárója. Minden, a nemzetközi szövetség által közölt előírást szigorúan be kell tartani, lázasan folyik már a szervezés. A nevezés május 25-éig tart, természetesen ezen a versenyen kvalifikált sportolók vehetnek csak részt. Amennyiben valakinek eddig nem volt erre lehetősége, a májusi Nyárindító Kupán még megszerezheti az indulás jogát – tette hozzá a szervező.



Patyi Zoltán 400-500 fős magyar versenyzőgárdára számít, ebből a kiskunfélegyházi versenyzők száma eddig 32, de az előrejelzések még bővülést mutatnak. Örömmel jegyezte meg, hogy az elmúlt két évben megduplázódott a helyi résztvevők száma az erőemelő versenyeken.


Az Európa-bajnokság menetrendje szerint június 22-én, 23-án erőemelő verseny női és férfi kategóriával kezdenek, június 24-én, pénteken, erőemelés és guggolás térdbandázzsal lesz a program, majd június 25-én jön a női és férfi fekvenyomás-elem. A verseny zárónapján felhúzás versenyszám lesz, női és férfi kategóriában is.

Az induló versenyzők alsó életkori határa a betöltött 13. életév, felső korhatár nincs. A 2021-es Liga Kupa férfi mezőnyének legkorosabb versenyzője 83 éves, a hölgyeknél 79 éves volt.

További információ: http://awpc-wpc.hu

Z. A. 
               
 

Kövessen minket a Facebookon is!