Helyi hírek 2022. január 21. 12:00

Bódi Kati illusztrátor kiállítása nyílt meg a könyvtárban

Képgaléria
Bódi Kati illusztrátor kiállítása nyílt meg a könyvtárban
A magyar kultúra napja alkalmából nyílt meg a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban január 20-án, csütörtökön Bódi Kati illusztrátor Emlékek és madarak című kiállítása. Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd rendhagyó tárlatmegnyitó vette kezdetét, amelyet Miklya Luzsányi Mónika író, publicista vezetett.

Az eseményen a közönség bevonása mellett ismerhettük meg a Budapesten született és jelenleg is ott élő művész életét, munkásságát, élményeit. Megtudtuk, hogy édesanyja rajzai már egészen kicsiny gyermekkorát végigkísérték, talán már ott eldőlt az ő jövője, és hogy első sikerét 6 évesen élte át, amikor egy aszfaltrajzversenyen első helyezést ért el. A részletes beszélgetés alatt néhány képét megismerhette a közönség, így többek között a nagyon izgalmas önkép-sorozatot, amelynek során neves festők stílusában alkotta meg, mutatta meg önarcképét. A rendkívül sokoldalú művész széles skálán mozgó, egymástól sokszor nagyon eltérő témákban is otthonosan mozog, kiváló munkák születtek a keze által, amelyekről az este folyamán szívesen és készségesen mesélt. Illusztrációi között madarak, növények is szerepelnek, természet iránti rajongása szembetűnő minden munkáján. Istennel való kapcsolatáról elmondta, hogy véleménye szerint Isten mindenkibe helyezett tehetséget. Ő ezt kapta, amiért nagyon hálás, hiszen olyan szem, gondolkodásmód és képesség birtokában van, ami által eszköz lehet.

– Nem gondolom, hogy a bibliai jellegű képeim szakrális képek, de a rajtam átszűrődő személyes hit megtölti őket – tette hozzá Bódi Kati.

A kiállításon, ami február 18-áig látható a könyvtárban, Halász Margit: A pipás asszony fia és Lázár Ervin: Öregapó madarai című könyvéhez készült illusztrációk láthatók.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
             

Kövessen minket a Facebookon is!