Rendkívüli díjátadó a Magyar Kultúra Napján, Aradon
Borítókép: Pataky Lehel Zsolt
Aradon 2004 óta ezen a napon adják át az egyesület által alapított Kölcsey-díjat is, amelyet olyanok kapnak, akik valami kiemelkedőt hoztak létre a helyi magyarság javára, de nem töltenek be semmilyen vezető politikai funkciót sem az egyesületben, se máshol. Idén a 140 év okán a megszokottnál is látványosabb volt a Kölcsey-ünnepség a Kultúrpalotában, a város legszebb közművelődést szolgáló épületében, s a díjazott is olyan személy volt, aki a kitűntetést nagyon megérdemelte, de beosztása miatt az alapszabály értelmében eddig nem volt jutalmazható.
A Kölcsey-díjat idén a félegyháziak által is ismert, nemrég nyugdíjassá vált Bognár Levente kapta, aki több mint 20 éven át Arad alpolgármestereként fáradhatatlanul ténykedett a város érdekében. Ami jó történt itt a helyi magyarsággal, az közvetlenül vagy közvetve neki volt köszönhető eddig, és reméljük így lesz ezután is, mert városi tanácsosként azért továbbra is munkában maradt. Az ünnepséget a helyi RMDSZ-szel karöltve a Kölcsey Egyesület szervezte, ahogy a „vírus előtti időkben az ő meghívásukra lépett fel az aradi adventi hangversenyen” a félegyházi Zenebarátok kórusa, valamint mutatkoztak be ott a félegyházi festők is.
Az egyesület és az aradi festők bemutatkozása Móra és Petőfi városában már évek óta tervben van, de a járvány miatt ez folyamatosan elmaradt. Reméljük, idén áprilisban sor kerül majd a rég várt bemutatkozásra.
Piroska Katalin