Jelentősen módosul a menetrend a kelebiai vonalon február 1-jétől
A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-áig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását.
A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítások, a közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós–Tass között 20-30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak; Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30-45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők. A vasúttársaság emiatt arra kéri az utasait, hogy előre tájékozódjanak, és tervezzék meg az utazásukat.
Az utasok és a lakosság türelmét és megértését kéri a MÁV a felújítás alatt előforduló kellemetlenségekért!
Részletes információkat, térképeket a MÁV honlapján, a www.mav.hu/150 weboldalon találnak.