A tanulásba és a munkába vetett hitem Félegyházáról származik
Képgaléria
– A napi nyilatkozataidat végigolvasva kiderül, hogy te ma is ízig-vérig félegyházi vagy.
– Igen. Az ember nem tudja elkerülni a múltját, főleg, ha nem is akarja. Bennem kisgyerekkoromban tudatosult az, hogy én tanyasi gyerek vagyok. Aztán a városba érkeztem tanulni, láttam azt, hogy ez Petőfi Sándor otthona, az én szülőföldem. 18 évesen elmentem Pestre és ma is ott élek. Visszatekintve, és ahogy felnőttem, egyre inkább felismertem azokat a vonásokat, hogy miket örököltem.
– Mik ezek a legfontosabb tulajdonságok?
– Ezt még soha nem összegeztem, mert nem kérdezték. Azok, amiket most említeni fogok, veszendőben vannak. Az egyik a szilárdság. Nem a kényszer, nem külső, hanem valami belül megérik döntéssé és úgysem hagyod abba, amíg meg nem valósítod. A másik az egyenes becsület. Én a kisgyerekkoromat parasztemberek között töltöttem és keveset beszéltem. De annak megvolt a tartalma. Az igennek és a nemnek végleges tartalma volt. Ezt ma nem tapasztalom, a szófosás fölülír minden mást. A harmadik, hogy a tanulásba, a munkába vetett hitem innen származik. Minden nap azt láttam, hogy nagyapám ötkor felkel, az állatokat megeteti, aztán kibattyog a földekre, este hétkor pedig hazajön, ismét megeteti a jószágokat. Ennek megvolt a nagy eredménye, éltünk mindannyian.
– Művészeti alapítványt is vezetsz, publikálsz. Mi számodra a legfontosabb?
– Ezek közül egyik sem, ahhoz képest, amit a gyermekeim jelentenek nekem. Én harmadik hullámban nevelek gyerekeket. A nagyobbak már 50 körül vannak, a másik kör 30-35 körül, a legkisebbek pedig 10 és 19 között. Főleg a harmadik körben volt időm foglalkozni velük, és látni azt, hogy minden nap, annak minden órája mit jelent a gyereknek.
– Mi köt ma Félegyházához?
– Ritkán járok haza, de a városi könyvtárnak köszönhetően gyakran meghívnak szeretett városomba egy-egy szerzői estre.
– Terveid a következő évekre?
– Lassulok, mert a könyveimet előre megírtam. Az az ember vagyok, aki 15 évre előre tervez. Könyveim 2026-ig folyamatosan megjelennek. A másik, hogy figyelnem kell a gyermekek felnövését. Korom miatt nem leszek úgy apa, mint egy átlagos, aki hatvanévesen az unokáit simogathatja. Az én gyerekeim 25-35 éves korukban látnak majd utoljára. Addig teljes életet kell élni velük.
Gubcsi Lajos szülei a Kiskunfélegyháza környéki tanyavilágban éltek, amikor 1948. június 7-én megszületett, apja tanyai tanító volt, édesanyja postás. Ott is kezdte meg iskoláit, Fülöpjakabon. 1966-ban érettségizett a félegyházi Petőfi Sándor Gimnáziumban, amelynek épületében édesapja a tanítóképzőt végezte. A félegyházi évekre így emlékezik: „Ugyanaz a futóhomok a mi legszilárdabb talajunk a Bácskában, Bánátban, a Kiskunságban. És mi ezt a futó, hűtlen homokot termőfölddé tettük, odaszögeztük az otthonunk mellé. Ezt csak az érti, aki itt él. Ennyiben persze Petőfi lelkét érzem magamban, az ő városában éltem, az ő háza előtt álltam meg, az ő dajkájának dalaival volt tele az én életem is”.
1970-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Szakán. Ezt követően elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát (1973) és a Politikai Főiskolát (1978). Doktori (1971) és kandidátusi (1978) disszertációját nemzetközi pénzügyekből védte meg. Első munkahelye a Magyar Rádió Külpolitikai Szerkesztősége, ahonnan átkerült a Magyar Televízió Külpolitikai Szerkesztőségébe, majd az Akadémiai Kiadó és Akadémiai Nyomda megbízott igazgatója. A Magyar Művészetért Díj alapítója, a kuratórium elnöke jelenleg is. 2004-ben megalapítja a Magyar Művészetért – Bubik István-díjat, 2005-ben a Summum Bonum Díjat a magyar orvosok elismerésére, 2006-ban a pedig a Bartók Béla emlékdíjat. A Magyar Közgazdasági Társaság Kommunikáció Szakosztályának elnöke.
Nős. Nyolc gyermeke született. Első házasságából 2 felnőtt, az 51 éves Anikó és a 48 éves Lajos Levente, jelenlegi házasságából a 19 és féléves Előd, a 18 éves Botond, a 16 éves
Emese, a 14 éves Etele és a 11 éves Lél apja; emellett két akkori tizenéves gyerek, Anna és Péter gyámja volt.
Mintegy 80 könyv szerzője, a 70-80-as években közgazdasági témákban: A láthatatlan pénz I., 1977; A láthatatlan pénz II., 1983 – mindkettő Tarafás Imrével közösen; Das unsichtbare Geld, 1985 (Tarafás Imrével közösen); Rés a Nagyfalon – Kína, 1987; After the Bargain, 1988; Négy nap, amely megrengette Magyarországot, 1989; Four days that shook Hungary, 1989; a 90-es évek közepétől a magyar kultúrával összefüggő művészettörténeti albumokat (pl. Üzenet Erdélyből; Aranykönyv – A magyar művészetért, Magyar parasztság a Kárpát-medencében, Üzenet a végekről I. II. III. IV), A szabadság népe - 1956 és a saját lírai és prózai írásait tartalmazó szépirodalmi albumokat (e két téma egy egységes díszalbum-sorozatba foglalva) ír és ad ki. Közülük a Summa című bibliofil album, lírai regény: nagy műfaji és életösszegzés. Kiemelkedő szerepe van az Egy kun Pesten és Budán című könyvének, valamint az általa szerkesztett A hazáért mindhalálig, vagy az 1000-1100 év a Kárpát-medencében című történelmi műveknek. Írói munkássága fő művének tekinti az ezekben az években több kiadásban is megjelenő könyvét: a Tánc a pokol tornácán - Magyarország 1514-1526 című történelmi regényét.
