Sport 2022. február 8. 15:00

Készül már a tavaszra a Kiskunfélegyháza is

Készül már a tavaszra a Kiskunfélegyháza is
Megkezdték a felkészülést a megyei első osztályú bajnokság résztvevői, nincs ezzel másként az őszt a 2. helyen záró Kiskunfélegyháza sem. Ráadásul a Félegyháza minimális hátránnyal második, hiszen pontszámban holtversenyben van a Kiskőrössel, a gólkülönbsége is jobb, viszont a Kiskőrös több győzelemmel szerezte meg a maga 27 pontját.

Borítókép: Valkai Tamás (középen) a megyei válogatottba is bekerült
Fotó: Bús Csaba


Némedi Norbert, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy a csapat január 20-án kezdte meg a felkészülést. A keretben nem történt jelentős változás. Egy fia­tal játékost próbálgatnak, róla elképzelhető, hogy a tavaszt a Kiskunfélegyháza igazolt játékosaként kezdi meg. Palásti Sándor ugyanakkor, aki éveken át a KHTK csapatkapitányaként is szolgálta az egyesületet, már nem bírja vállalni a megyei első osztályú szintű terhelést, szögre azonban még nem akasztja a stoplist, a Kiskunfélegyháza második csapata számíthat rá – írta a megyei hírportál

– Nem is tudom már az idejét, hogy mikor kapott a csapat ennyi pihenőt, hiszen a november közepi zárás után majdnem két hónap pihenő jutott a fiúknak, meg is érdemelték, hiszen a tavalyi évben olyan példátlanul hosszúra nyúlt az idény, amilyenre a saját játékos pályafutásomból sem emlékszem így hirtelenjében – nyilatkozta Némedi Norbert.

– A felkészülés elején heti négy edzéssel készülünk, ahogy közeledik a rajt, úgy veszünk vissza a terhelésből. Az első előkészületi mérkőzésünket már lejátszottuk, január 30-án, Tiszakécskén csaptunk össze a Martfű csapatával. Remek mérkőzést játszottunk, érdemes volt összehozni azt a meccset. A színvonalas mérkőzésen 4–2-re nyertünk, jó csapat volt az ellenfél, és jó formában játszott a csapatom. 

Ezen a héten két mérkőzést is vívunk, ma délután a Kiskőrössel találkozunk Soltvadkerten, a hétvégén pedig Szentesre utazunk. Azután következik majd a SZVSE és még egy Csongrád megyei ellenfél. Mindegyik előkészületi mérkőzésünket idegenben játsszuk – jelentette ki a mester. 

A műkertvárosi pályán a csapata által tanúsított lelkesedést és elszántságot látva fölöslegesnek tűnt megkérdezni, céljuk-e a tavaszi idényben, hogy a júniusi zárásra meg óhajtják előzni az éllovas Kiskőröst. 
            

Kövessen minket a Facebookon is!