Sport 2022. február 9. 17:00

Egy negyedik és egy hatodik hely a Liu-fivérektől az 1500 döntőjében

Képgaléria
Egy negyedik és egy hatodik hely a Liu-fivérektől az 1500 döntőjében
Dél-koreai győzelem született a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyének döntőjében a pekinfi olimpián.

Borítókép és további fotók: MTI – Kovács Tamás

Az 1500 méteres táv negyeddöntőiben mind a három magyar remekelt. Liu Shaolin Sándor olimpiai csúccsal nyerte futamát, míg testvére másodikként jutott tovább a saját köréből. A harmadik magyar, Krueger John-Henry harmadikként végzett ugyan, de időeredményének köszönhetően ott lehetett az elődöntőben. Az elődöntök során utóbbi búcsúzott, de egy kizárás miatt a B döntőbe még bejutott, amelyet megnyert, így összesítésben a 11. helyen végzett. A Liu testvérek magabiztosan jutottak a legjobbak közé. Liu Shaolin Sándot másodikként végzett futamában, öccse pedig győzni tudott a sajátjában – írta cikkében a sport365.hu.

A döntő minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezett, mivel a bírói döntések alapján összesen tízen kvalifikálták magukat a fináléba. A két magyar egymás mellől, az első sorból indulhatott Liu Shaolin Sándor pedig egyből az élre is állt, a második körben azonban az olasz versenyző beelőzte őt. Nyolc körrel a vége előtt a testvérpár az 5. és a 6. helyre esett vissza, de nem sokkal később már zárkózni tudtak az élbolyhoz. 

Két körrel a vége előtt Liu Sahoang megindította a hajráját, és sikerült előrébb jönnie, ám végül a 4. helyen végzett, míg bátyja 6. lett. Ezzel mind a két magyar versenyző pontszerző helyen végzett.

Az olimpiai bajnoki címet Hvang Te Hon szerezte meg. A második és a harmadik helyezett sorsáról célfotó döntött, mely alapján a kanadai Steven Dubois-é lett az ezüst, míg az orosz színekben versenyző Semion Elistratové a bronz.
         

Kövessen minket a Facebookon is!