Félegyháza szeretett órása, Kovács Gyula
– Beszéljünk egy nagyon szép mesterségről. Ez a szenvedélyed?
– Én inkább azt mondanám, hogy a szakmám. A szenvedély egy kicsit más irányba vitt volna. Én kertész szerettem volna lenni. Aztán jött egy influenza, lett egy szívizomgyulladásom, ami miatt a törekvésemet orvosi alkalmatlanság miatt elutasították. A kertészet a szabadságot, a természetet jelentette volna. Végül (ajánlásra) az órás szakmát választottam. Hosszú évek teltek el, végül ezt is megszerettem. Főleg akkor, amikor Csongrádon dolgoztam és már egyedül egy vállalatnál. Nagyon nehéz megélni ebből a szakmából, főleg vidéken. Csak úgy lehet, hogy az ember kereskedik is mellette. Az órák java része ma már nem javításra készül, hanem cserére.
– Milyen tulajdonságokkal kell bírni egy órásnak, hogy sikeres legyen a szakmában?
– Ezt meg lehet tanulni. Aki elvégzi a tanulmányait, az még nem órás. Én öt évig dolgoztam Kecskeméten, majd Csongrádon, ahol már egyedül. Ott tanultam meg a szakmát, igaz, ebben segített egy idősebb szaki is. Aztán jött a szerelem és hazaköltöztem Félegyházára.
– Nagy a konkurencia a szakmában?
– Sajnos nincsen. Félegyházán aktív órás már csak én vagyok, annak ellenére, hogy a képző iskola már nem tud felvenni tanulót, mert 2-3 évre betelt. Akik ma jelentkeznek, nem ebből akarnak megélni, hanem hobbiként űzik a szakmát. Pedig az oktatók kiválóak. Mestergeneráció képzi a fiatalokat a fortélyokra. Amikor én vizsgáztam, az volt a feladatom, hogy készítsem el egy óra szerkezetét.
– Mennyire lehet megélni a javításból és a kereskedelemből?
– Kecskeméten van egy kolléga, aki csak javítással foglalkozik. Neki is nehéz. Egy kisvárosban még nehezebb.
– Beszéljünk arról is, hogy nemcsak órásként dolgozik Félegyházán, hanem a közéletnek is aktív szereplője és aktív sportéletet folytat. Ez miért fontos?
– A kerékpározás, ami nagyon fontos, mert kiszakít a természetbe. A másik egy genetikai adottság. Az én nagybátyám, Szerelemhegyi Tivadar nagy lokálpatrióta volt. Én azt mondanám, hogy az ő hatására maradt valami a gyerekkoromból. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a városnak gazdag történelmi hagyománya van. A tavaszi virágünnep is az egyik szerelmem. Valószínű azért, mert az emberek jobban megkedvelték a virágokat, balkonjaikat, előkertjeiket sokkal színesebben díszítik. A Kiskun Múzeumot is nagyon szeretem, szinte minden rendezvényén jelen vagyok.
h. s.
Fotó: Fantoly Márton
