Helyi hírek 2022. február 15. 10:00

Megszületett a Holló-kocka

Megszületett a Holló-kocka
Ismét remek végeredmény született az önkormányzat és Kovács János, „a város cukrásza”, Félegyháza tortájának megalkotója együttműködéséből. Ezúttal Rosta Ferenc alpolgármester arra kérte fel az édességek szakértőjét, hogy segítse a Holló-kultusz ápolását egy különleges csemegével. Így született meg a Holló-kocka, amit – garantálhatom – sokan búcsúztatnak majd könnyes szemmel, miután kifut limitált pályafutása.

A felkérés – tudtuk meg az alpolgármestertől – a régi időket idéző, békebeli édességre vonatkozott, ami méltóképpen képviseli névadóját, és akár ajándékként a várost is. Éppen ezért fontos szempont volt az is, hogy hűtés nélkül lehessen tárolni.

Kovács János cukrászmester kezei között egy igazi csokis különlegesség született meg, aminek vastag felvert hab adja az alapját, ezt pálinkával ízesített szilvaapríték, fehércsokoládés-mandulás, majd étcsokoládé-ganázs réteg követi, és az egészet tej-, ét-, vagy fehércsoki-bevonat borítja.



A finomság március 7-én, a Kiskun Múzeumban, Holló László születésének 135. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen debütál. A rendezvényt követően pedig – limitált ideig – a cukrászdában is megvásárolható lesz.
            

Kövessen minket a Facebookon is!