Helyi hírek 2022. február 17. 10:00 Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága

Érkeznek a gépjárműadós iratok

Érkeznek a gépjárműadós iratok
Idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Az adó első részletét március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni.

Azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, azok idén is határozatot kapnak, akiknek viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre.

Idén az adót kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. Ha csak ez a különbség a tavalyi adóhoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítőlevelet küld a határozat helyett.

Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A gépjárműadó első részletét március 15-éig, a második részletét szeptember 15-éig kell befizetni. A határidőkre azért érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. Tehát, az is okvetlenül vegye figyelembe a fizetési határidőket, aki esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést vagy határozatot.

A gépjárműadót továbbra is a NAV-hoz kell befizetni, a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közleményrovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok fizethetnek banki átutalással, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül átutalással. Csekk online a NAV honlapján és SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon igényelhető. Az SMS-ben a „CSEKK” szót, utána egy szóközt, majd az adóazonosító jelet kell beírni.

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető. A többiek postán kapják meg a papírokat.
A tárhelyre érkező iratot érdemes a „Tartóstárba” áthelyezni, mert az irat csak 30 napig érhető el a tárhelyen, utána törlődik.

Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja.

Február 15-Étől már SMS-ben is kérhet csekket, aki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az első részlet befizetési határideje március 15., a másodiké szeptember 15.

SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon kérhető csekk, ha valaki így szeretné befizetni gépjárműadóját. Az SMS-ben a „CSEKK” szó után szóközt kell tenni, majd az adóazonosító jelet kell beírni. A „CSEKK” szó kis- és nagybetűvel is írható.

A szolgáltatást csak olyan magánszemélyek vehetik igénybe, akik pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezettek. Egy naptári évben, egy adóazonosító jellel legfeljebb kétszer kérhető ebben a formában csekk, amin kizárólag a 410-es adónemkódú gépjárműadó fizethető be. A benyújtott igényre a NAV két gépjárműadócsekket postáz a bejelentett lakcímre. Ez elsősorban a levelezési cím, ha az nincs bejelentve, akkor a tartózkodási hely, és ha az sincs bejelentve, akkor a lakóhelycímre érkezik a csekk.
               

Kövessen minket a Facebookon is!