Helyi hírek 2022. február 17. 17:00

Városunkban járt a kövek királya

Képgaléria
Városunkban járt a kövek királya
Fekete László erősportoló neve világszinten is egyet jelent a hihetetlen teljesítménnyel. A kövek királya, ahogyan a pályatársai nevezik, február 16-án, Kiskunfélegyházán tartott motivációs előadást a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium diákjainak, az intézmény sportcsarnokában. Az összejövetelre Kutalik Tamás, a Szenior Lovagrend vezetője hívta el a világcsúcstartó sportembert.

A több mint huszonöt évig a világ legerősebb embere címet viselő izomkolosszus elmesélte, hogy már egészen fiatalon élete része volt a rendszeres sport. Először a foci, majd a kézilabda lett a kedvence. Harmincéves kora körül kezdett el versenyszerűen erősportolni, aminek lényege, hogy több száz kilogrammot kell megmozdítani, felemelni, vagy éppen elvinni egy távolabbi pontra.

A már 64 éves kiválóság őszintén beszélt arról, hogy a teljesítménynövelő adalékanyagok használata ugyan nem megengedett a versenysportban, mégis sok versenytársa él a tiltott szerekkel. Ennek következményeként számos sporttársa, barátja még a negyvenéves kort sem élte meg. Magát hiteles példaként felhozva szerette volna bemutatni a fiataloknak, hogy ezek használata ugyan időszakosan elősegíthetik a jobb eredményt, de a jónéhány egészségkárosító mellékhatás között a korai halál is gyakori. Ezért úgy tartja, hogy a tiszta, doppingmentes versenyzés a legkifizetődőbb hosszútávon. A mindig tisztességes, becsületes értékrendű László volt, hogy egyes versenyei után magának kért doppingtesztet, ami körülbelül 300 ezer forint önköltséggel járt, de ez sem tartotta vissza attól, hogy bizonyítsa, az egészséges test elképzelésen felüli teljesítményre képes a kémiai szerek nélkül is.

2006-ban megalapította a Natúr Erős Emberek Szövetségét, amelyhez már majdnem félszáz ország, több mint 1500 sportolója csatlakozott. A szövetség a legszigorúbb szabályok szerint működik: ha a versenyeiken résztvevő sportolókról bármikor is kiderül, hogy doppingvétséget követnek el, azonnali kizárással kell számolniuk. Ezt fokozva, ha egy adott nemzet indulóiról három alkalommal bebizonyosodik, hogy illegális gyógyszerekkel éltek, akkor már nemcsak a versenyzőket zárják ki, hanem az országot is diszkvalifikálják a mindenkori bajnokságokról.

A kövek királya az előadás végén elmesélte, hogy nagyon szeret enni, illetve a kedvenc étele a sonka, és a hagyma, majd viccesen hozzátette, hogy életében csupán egyszer evett müzlit, de annak sem lett jó vége…

V. B.
            

Kövessen minket a Facebookon is!