A zongora mellett nőtt fel az idén 70 éves Szatmári Imre
– Ezek az alkalmak arra valók, hogy az ember átgondolja az elmúlt éveket, évtizedeket. Csak hálával tudok visszagondolni, hiszen nagyon sok mindent kaptam – mondta Szatmári Imre az esemény előtti beszélgetés alkalmával.
Megtudtuk tőle, hogy Budapesten született, egy ötgyermekes család legkisebbjeként. Egészen kisgyermekként került kapcsolatba a zenével, hiszen otthon mindenki zongorázott. A házban állt egy zongora, a szülői példa adott volt, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb minden gyerek tud játszani a hangszeren. A kis Imre hallás után, 4 évesen kipötyögte a szüleitől vagy a rádióban hallott dallamokat. Akkoriban magántanár járt hozzájuk házhoz zenét tanítani, így egész egyszerűen nem lehetett bliccelni. Imre elmondta, hogy családi ünnepeken, karácsonyestéken igazi kis műsorral készült a család: mindenki előadta otthon, amit tud, majd közösen énekeltek karácsonyi énekeket, zongorakísérettel.
Hozzátette: hallás után bármit eljátszott, de a kottaolvasással meggyűlt olykor a baja. Bizony előfordult, hogy melléjátszott egy-egy dallamot, majd rájött, hogy bizony így sem hangzik olyan rosszul és ebből alakult ki a zeneszerzés. Elmondása szerint 12 éves korában már olyan művek születtek általa, amit le is kottázott.
Akkoriban már igazi szenvedéllyé vált a zene, amihez hozzájárult egy másik tényező is. A Budai Ferencesek templomában volt egy nagy zenetudású, tekintélyes karnagy, aki a Kapisztrán Kórust vezette. Ennek a gyermekkórusnak a szoprán szólamát erősíthette Imre gyerekként, amely kórus bejárta az országot és külföldön is vendégszerepelt. A karnagy olyan szuggesztív személyiség volt és olyan bámulatos zeneszerző, akinek a hatása az egész életére meghatározó volt.
– Itt köteleződtem el a kóruszenével és az egyházi zenével – vallja Imre.
Később elvégezte a kántorképző tanfolyamot, közben zenetanárnál tanult, gimnáziumot végzett, majd szakmaként a zongorakészítő és hangoló mesterséget választotta. Gyakorlati munkahelye volt az akkoriban még létező zongoragyár.
Kórusokban énekelt, majd katona lett. Főiskolai éveit Debrecenben töltötte, utána ott élt évekig, ahol családot is alapított és tanítani kezdett. Ezen időszak alatt a Csokonai Színház kórusában is szerepelt, számos operaelőadásban közreműködött.
Debrecen után Szentendre volt egy ideig az otthonuk, majd 1995-ben egy sikeres pályázat útján költözött a család Kiskunfélegyházára. Az első benyomása városról nagyon kellemes volt: sok segítőkész ember, akikre mindig számítani lehetett. A Szent István Templom kántoraként énekkart is vezetett, majd a gimnázium kórusát, később a Zenebarátok Kórusát és a Palestrina Kamarakórust is. Nem sok ideje maradt a zeneszerzésre, de ennek ellenére ez is folyamatosan az élete része volt. Állítása szerint soha nem számolta össze azokat a műveket, amelyek a nevéhez fűződnek. Sok alkalommal megszületik a dallam, fejben készen van és tényleg csak papírra kell vetni, de az esetek nagy százalékában hosszas tudatalatti és tudatos munka eredménye, amíg késznek tekinthető egy mű – meséli.
Február 27-én, a szerzői estjén egy csokorral megismerhet belőlük a közönség. A koncert fővédnöke és megnyitója Zemplényi Katica karnagy lesz, aki a Magyar Kultúra Lovagja, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Felnőtténekkari Szakbizottságának elnöke. Az eseményen fellép a Kiskunfélegyházi Zenebarátok kórusa, a Balázs Árpád AMI vonószenekara, a szervező Palestrina Kamarakórus, Gárgyán Ildikó és Fazekas Tamás énekkel, Bolla Julianna zongorán.
Szatmári Imre végezetül elmondta, a nyugdíjas éveit a zeneszerzéssel szeretné tölteni, az alkotó tevékenység az, amivel a mindennapjait szeretné megtölteni.
Z. A.
