Gazdaság 2022. február 22. 16:00

Porzik a talaj, ebből még súlyos gond lehet

Porzik a talaj, ebből még súlyos gond lehet
Idén télen rendkívül kevés csapadék esett, így elmarad a talajok téli nedvességgel való szokásos feltöltődése. Ha marad a csapadékszegény időjárás, veszélybe kerülhetnek az őszi vetések.

Borítókép: illusztráció
Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt


Az elmúlt 120 év egyik legszárazabb éve volt a 2021-es. Úgy tűnik, idén télen elmaradt a talajok téli nedvességgel való szokásos feltöltődése. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az ország délnyugati és északkeleti sarkait kivéve jelentős, 50-90 milliméternyi nedvesség hiányzik a felső egyméteres talajrétegből – hívta fel a figyelmet az Agroinform.hu szakújságírója.

Polgárné Sarok Edit tájékoztatása alapján az ország jelentős részében 60-70 százalék körül áll a talajnedvesség jelen pillanatban a 100 centiméteres felső rétegben, ami ilyenkor általában magasabb szokott lenni, néhol elérve a 100 százalék körüli szintet is. Ezzel szemben most a főváros környékén, illetve az Alföld északi és nyugati részén a felső 20 centiméteres rétekben a talajnedvesség a kritikus 40 százalék közelébe került. A szakértő hozzátette, bár az őszi vetések – a kalászosok és a repce is – egyelőre jó állapotban vannak, a talajok jelenlegi állapota miatt már egy rövidebb aszály is érzékenyebb veszteséget okozhat a növénykultúrákban. Vagyis nagy a kockázata annak, hogyha a következő hónapokban, tavasszal és nyár elején szárazabb időszak fog beköszönteni, hogy a szokásosnál is rosszabban fogják átvészelni ezt az időszakot, miután nincsenek tartalékok a talajban, illetve kevesebb annál, ami ideális lenne.

A megoldás az öntözés lehet, ami viszont meglehetősen összetett kérdés – mutatott rá az Agroinform.hu munkatársa. Mint monda, a mezőgazdasági területek öntözése óriási beruházás, költséges feladat, hiszen számos feltételnek kell megfelelnie annak, aki öntözni szeretne. Nem is csoda, hogy jelenleg mindössze a hazai mezőgazdasági terültek 2 százalékán végeznek ilyen tevékenységet.

Magyarországon tavaly 5,049 millió hektár mezőgazdasági területet műveltek, ezek 82 százaléka szántó volt – írta meg az Infostart.
             

Kövessen minket a Facebookon is!