Helyi hírek 2022. március 4. 14:00

Könyvtársarok – Régi és új sorozatok

Könyvtársarok – Régi és új sorozatok
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár a közelgő Petőfi-emlékévek alkalmából indította el „Láng van szívemben” című sorozatát. A második előadás vendége Li Zhen Árpád műfordító, aki a Pekingi Idegen Nyelvek Egyetemén végzett magyar szakon. Anyanyelvünket a kínai és az arab mellett a világ legnehezebb nyelvei közé sorolja. 2000 óta él Budapesten. 2019-ben Petőfi Sándor 170 szerelmes versét fordította le mandarinra. Március 10-én, csütörtökön 17 órakor a költőóriás Kínában töretlen népszerűségéről, tiszteletéről mesél.

Március 17-én folytatódik a hagyományokkal rendelkező Földrajzi szabadegyetem. Az érdeklődők A tűzhányók világa címmel dr. Harangi Szabolcs geográfus, vulkanológus, egyetemi tanár, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatója előadását hallgathatják meg. Bevezetőt mond Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Március első hetében az Ifjúsági sarok átalakítás, bővítés miatt zárva tart. A megújult részben a középiskolások igazán jól érezhetik magukat: a könyv-, folyóirat- és nyelvtanuló csomagok kölcsönzése mellett találkozhatnak barátaikkal, pihenhetnek, filmezhetnek, társasozhatnak. Újdonság a kirakózás, valamint a színezés, amely nyugtat, fejleszt és boldogít. Március 18-án, pénteken 16 órakor indul el a Kamasz Panasz Klub. Sallai Béláné Aranka klubvezető pedagógus oldott légkörben, hasznos, őszinte beszélgetésre várja a fiatalokat.
                

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek