Helyi hírek 2022. március 7. 09:00

Birkózósikerek hazai pályán

Képgaléria
Birkózósikerek hazai pályán
Szombaton és vasárnap nagyon fontos birkózóesemény zajlott a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az U15-ös korosztály első válogató versenyét rendezte a helyi egyesület, amely egyben megemlékezés volt városunk első olimpikonjára, dr. Varga Bélára, aki 1912-ben Stockholmban olimpiai bronzérmet szerzett, de volt világ- és Európa-bajnok is. A rendezvényt megtisztelte a lánya, Varga Lilian, három unokája és egy dédunokája.

A Magyar Birkózók Szövetségét Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok képviselte, aki lelkesítette a fiatalokat, hogy mekkora dicsőség egész hazájukat képviselni a korosztály világversenyén. Balla László alpolgármester kiemelte, hogy a tanulás milyen fontos a sport mellett, erre dr. Varga Béla a példa, mert a kiváló sporteredmények mellett az orvosi hivatását is magas szinten művelte.

A félegyházi versenyzők mindkét napon remek eredményeket értek el. Szombaton a lányok megnyerték a csapatversenyt, egyéniben Hideg Zita győzött az 50 kg-osok között, Páli Éva és Kiss Henrietta második lett az 54, illetve a 66 kg-osok között. A szabadfogású fiúk között a 41 kg-os Hideg Balázs és a nehézsúlyú Bátyai Dorián megnyerte súlycsoportja küzdelmeit, Czakó Zoltán harmadik a 85, Csillag Zalán pedig ötödik lett a 38 kg-ban.

Vasárnap kötöttfogásban Csillag Zalán és Czakó Zoltán ezüstérmet szerzett, a 75 kg-os Bárány-Almási Tamás pedig bronzérmes lett.

Ki kell emelni a Hideg-ikreket, akik mindössze három hónapja töltötték be a 12-ik életévüket, de az U15-ös korosztályban is meg tudták nyerni a versenyt, nagy lépést téve ezzel a zágrábi Európa-bajnoki részvétel felé. Csillag Zalán szintén korengedménnyel indult, de még Kiss Henriettának, Páli Évának és Czakó Zoltánnak is komoly esélye van a válogatottságra.

Szabó József

Fotó: Fantoly Márton, Tóth Zsolt (Totya) 
                

Kövessen minket a Facebookon is!