Helyi hírek 2022. március 7. 08:00

Timikéért süt Anita is

Timikéért süt Anita is
Mint korábban megírtuk, a félegyházi Kis Timike hazánk legkisebb súllyal született babája. A három éves kislány szüleire hatalmas feladat hárul, az alig 300 grammal született Timike ellátása miatt. A család anyagi terheinek enyhítésére városunkban közösségi összefogás indult. A Jótékonysági Nőnapi Sütivásárt március 8-án, kedden, a városháza előtt, valamint a piac főbejáratánál rendezik meg.

Olyan hölgyeket kérdezünk, akiket nemcsak megérintett Timike sorsa, de valamilyen módon segíteni is szeretnének a családnak. Ezúttal Szeszvecsán Anita négygyermekes félegyházi édesanya mondja el miért állt az ügy mellé, és hogy mivel készül a sütivásárra.

– A szívem összeszorult, mikor olvastam Timike történetét. Négygyermekes anyaként gondolkodás nélkül elhatároztam, hogy ha máshogy nem is tudok, de két tálca süteménnyel biztos hozzájárulok a gyógyulásához. Eklerfánkot fogok készíteni, ami nemcsak finom, hanem mutatós is.

Eklerfánk receptje:

Hozzávalók:


160 gramm vaj 

200 gramm liszt

3 deciliter víz

1 kávéskanál só

2 teáskanál cukor

4 egész tojás 

Tetszőleges ízű tölteléket tehetünk bele, de a cukorral habbá vert tejszín is illik hozzá. Én a vaníliás, vagy epres krémet kedvelem leginkább, amit tejszínhabbal teszek még finomabbá.

Elkészítése:

A vajat, a vízzel feltesszük egy vastagabb falú edénybe, és amint felforrt, belerakjuk a tojáson kívül a többi hozzávalót. Addig keverjük a masszát, amíg el nem válik az edény falától. Levesszük az edényt a tűzhelyről és pár percig hagyjuk hűlni. Utána a tojásokat beleütjük egyenként, és elkeverjük robotgéppel a tésztát. A sütőt előmelegítjük 200 Celsius fokra, majd egy habzsákba beletöltjük a tésztát. 12-13 centiméter hosszúságú csíkokat nyomunk belőle a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Érdemes bővebb távolságot hagyni a tészták között, mert háromszorosára fognak duzzadni a hő hatására. Ezt követően a tepsin pihentetjük 30 percet. A pihentetés után 15-20 percig sütjük.

Mikor kihűlt, félbevágjuk, megtöltjük a krémmel, és a tejszínhabbal. A tetejét olvasztott csokival lelocsoljuk.

V. B.
          

Kövessen minket a Facebookon is!