Helyi hírek 2022. március 8. 12:00

Napi 10 ezer péksüteményt szállít a Félegyházi Pékség a háború elől menekülőknek

Napi 10 ezer péksüteményt szállít a Félegyházi Pékség a háború elől menekülőknek
Az 1200 főt foglalkoztató magyar családi vállalkozás, a Félegyházi Pékség elkötelezett a karitatív tevékenység mellett. A Magyar Vöröskereszttel és több más segélyszervezettel is szorosabb kapcsolatba kerültek már az évek során szervezett akciók, véradások alkalmával, most pedig az Ukrajnából érkező menekülteknek megsegítésében vállalnak szerepet – mondta el a Félegyházi Közlönynek Gulyás Szilvia marketingigazgató.

A kiskunfélegyházi vállalkozás a mostani vészterhes helyzetben is az első pillanattól kezdve kereste a lehetőséget a háború elől menekülők hatékony támogatására. Ennek keretében a Magyar Vöröskereszttel együttműködve a budapesti pályaudvarokra szállítanak napi szinten péksüteményeket, amit az ezrével érkező, hazájukat elhagyni kényszerülő menekülők kapnak meg, azonnali segítségként.

Gulyás Szilvia elmondta, hogy a következő napokban 10 ezer egyesével csomagolt terméket juttat el a Félegyházi Pékség a Nyugati Pályaudvarhoz, de már folynak az egyeztetések a távlati segítségnyújtás részleteiről is. A marketingigazgató szerint ugyanis a válsághelyzetekben a segítők kezdeti lelkesedése később gyakran alábbhagy, de ők hosszútávon gondolkodnak.

– Természetesen az egyszeri felajánlások is nagy segítséget jelentenek, de a mi célunk, hogy egy esetlegesen elhúzódó helyzetben is tartósan segíteni tudjunk. Egy ilyen elköteleződéssel a segélyszervezetek is kiszámíthatóbban tudnak tervezni, ami némi biztonságot nyújt számukra. Mi pedig biztos pont szeretnénk lenni a menekültek ellátásában – mondta el a vezető, hozzátéve: a cég munkatársai természetesnek vették a segítést és a lehető legrugalmasabban kezelték a kialakult helyzetből adódó feladatokat.

– A segítségnyújtás nálunk a saját munkavállalóinkkal kezdődik, és ezt a gondoskodást szükség szerint terjesztjük ki olyan társadalmi csoportokra, amelyeknek szüksége van az együttérzésre, az emberbaráti gesztusokra. Kezdeményezésünkkel szeretnénk példát mutatni más vállalkozásoknak is, és arra biztatni mindenkit, hogy keressék a lehetőséget mások támogatására!
                   

Kövessen minket a Facebookon is!