Gazdaság 2022. március 9. 08:00

Megszerette a piac a Szentkúti Tej termékeit

Megszerette a piac a Szentkúti Tej termékeit
2019 decemberében adták át a tejfeldolgozó üzemet Petőfiszálláson, amelynek termékei azóta Szentkúti Tej név alatt váltak ismertté és elismertté. Nemhiába: a termékek alapanyagát zömében a Gazda-tej Értékesítési Szövetkezet által, jórészt kistermelőktől felvásárolt, kiváló minőségű tej adja. Emellett kizárólag természetes alapanyagokat használnak, mindenféle aroma és adalék mellőzésével, a feldolgozás pedig verhetetlen technológiával történik.



A termelést nagy reményekkel indították el, a termékek között natúr- és gyümölcsjoghurtok, tejföl, tej, kakaó és sajt szerepelt, miközben a kínálat folyamatos bővítését tervezték. És ekkor jött a világjárvány… Ván Jenő ügyvezető-igazgatót arról kérdeztük, hogyan hatott az induló üzem felfutására az a Coviddal terhelt két év, ami sokszor a hosszú ideje piacon lévő cégek helyzetét is megingatta.



– A járvány okozta nehézségeket, ha nehezen is, de megoldotta a Szentkúti Tej vállalat. Volt olyan időszak, hogy a dolgozóink negyven százaléka beteg volt. Ez nem minden esetben Covid-fertőzést jelentett, voltak influenzás megbetegedések is. Munkatársaink szinte erőn felül teljesítettek, hiszen így a kiesett kollégák munkáját is el kellett végezniük. A nehézségek összekovácsolták a Szentkúti Tej dolgozói csapatát. Megértették, hogy csak összefogással tudunk eredményesen szembenézni a nehézségekkel – mondta el Ván Jenő.



Miként alakultak az értékesítési lehetőségek?

– Piaci lehetőségeink fokozatosan bővültek, jelenleg valamennyi, a tagok által termelt tejet fel tudjuk dolgozni. A termékeink iránti kereslet folyamatosan nő. A legjelentősebb értékesítési csatornánk a gasztrovonal. Arculatváltás előtt vagyunk, 2-3 hónapon belül fokozatosan új küllemmel jelennek meg termékeink. Technológiai eszközeink fejlesztése következtében a tavaszi időszakban több új termékkel is megjelenünk.



A tejtermelők sem pártoltak el a cégtől a nehéz időkben?

– Szövetkezetünk tagjainak 99 százaléka a nehézségek ellenére is kitartott mellettünk. Néhányan engedtek a csábításnak és más feldolgozónak értékesítik a tejet. Őket később anyagi hátrány fogja érni. A drasztikus áremelések miatt, kezdő üzemként mi csak lassabban tudtunk az árakkal haladni. Mostanra viszont felvettük a versenyt és jelentős tejfelvásárlási árat emeltünk, amit a következő hónapokban a lehetőségekhez mérten folytatunk.



Hogyan tovább?

– Aggódunk a jelenlegi háborús helyzet, az energiaár-emelések okozta gazdasági válság kimenetele miatt. Ez újabb kihívás valamennyi termelő gazdasági szereplőnek, így nekünk is. Őszintén remélem, hogy meg tudunk felelni ennek a kihívásnak, ugyanis más lehetőségünk nincs. Köszönetemet fejezem ki mindazon üzleti partnerünknek, aki tőlünk vásárol, a tejtermelő gazdáknak a kitartásért, és dogozóinknak hűségükért – mondta el Ván Jenő.

s. r.
              

Kövessen minket a Facebookon is!